A Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa húsz éve foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehetne hatékonyabban, emberibben és hosszabb távon fenntartható módon működtetni az egészségügyi ellátást Magyarországon – mutatták be Kóka Jánost a Weborvos.hu interjújában.
Ebben a többi közt rendszerhiányról, prevencióról, mesterséges intelligenciáról, az állami és a magánegészségügy együttműködéséről is szó esett.
„Magyarországon nem elsősorban orvoshiány van, hanem rendszerhiány. A beteg nem attól szenved, hogy az orvos nem tudja, mit kellene csinálni, hanem attól, hogy a rendszer nem engedi megcsinálni. (...) Az orvos a végén áll a láncnak. Előtte ott van a szervezés, a szabályozás, az ösztönzők. Ha ezek rosszak, akkor a legjobb orvos is csak tüzet olt”
– jelentette ki a volt miniszter.
Kóka szavai szerint cége, a Doktor24 „egy profin szervezett, pár tízmilliárdos sziget a magyar egészségügy sokezermilliárdos tengerében”.
A Doktor24 elnöke úgy látja, legelsőként a gondolkodásban kellene előrelépni azért, hogy kimozduljon a holtpontról az egészségügyi ágazat. „Ma az egészségügyet költségként kezeljük. Pedig ez a legnagyobb termelékenységi befektetés. Egy beteg társadalom szegény társadalom”, fogalmazott Kóka, aki szerint azt kell kínálni, ami a legtöbb egészséges életévet adja.
Az üzletember azt vallja, a rendszer ma a betegséget finanszírozza, de az egészséget kellene jutalmaznia. „Ehhez bátor, hosszú távban gondolkodni képes politikusok kellenének, no meg az, hogy kiszabadítsuk a teljes szektort a permanens pártpolitikai kampány fogságából”, húzta alá.
Az AI a 21. század sztetoszkópja
– jelentette ki a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, hozzáfűzve, az nem helyettesíti az orvost, hanem kiterjeszti. Szerinte, ha nem használjuk, csak szegényebbek, gyengébbek és lassabbak leszünk.
Arról is beszélt, „a magánszektor sokszor gyorsabb, rugalmasabb, jobban szervezett. Az állami rendszer viszont tud nagy léptékben gondolkodni, megelőzésbe fektetni, és olyan eseteket is vinni, amiket piaci alapon nem lehet”. Előrevetítette: „lesz egyszer, talán nem is nagyok sokára Magyarországon jó egészségbiztosítás!”
Elmondta, az „anti-aging” valójában „nem örök életet jelent, hanem későbbre tolt betegségeket és jobb életminőséget: hogy 65-75 évesen ne beteg idős legyél, hanem aktív. Ez megelőzéssel érhető el. A prevenció lesz a következő évszázad egészségügyének az operációs rendszere”. Jó iránynak a bizonyíték-alapú prevenciót tartja, „testsúlykontroll és izomépítés, metabolikus egészség, alvás, stresszkezelés, mozgás, dohányzás- és alkohol-absztinencia, szűrések, és persze ahol indokolt, gyógyszeres rizikócsökkentés. Ennek nagyon is mérhető gazdasági haszna van: kevesebb infarktus, stroke, dialízis, amputáció, demencia – több munkaképesség, kevesebb gondozási teher”.
A longevity a 21. század egyik legnagyobb üzlete és társadalmi nyeresége egyben. A halhatatlanság mese. De az, hogy a betegségeket későbbre toljuk, történelmi lehetőség
– vélekedett Kóka János, aki azt gondolja, akárcsak az internetet, ezt is infrastruktúraként lehet széleskörűen elérhetővé tenni majd, tömeges, egyszerű, digitálisan támogatott programok révén, rutinszerűen.