A Facebook tipikus csatatér ebben az ügyben is – egy ott elhelyezett poszt így foglalja össze a szabálytalanul csöpögő klímaberendezések tulajdonosainak érveit:
- De hát a szerelő már csak tudja, hogy jól csinálta-e vagy sem.
- Mit számít az a kis víz, ami rád csepeg.
- Tiszta víz, nyugi.
- A virágoknak kifejezetten jó, hogy locsolódnak.
Csakhogy a poszt írója szerint attól, hogy valakinek vannak érvei, még nem lesz szabályos a szabálytalan megoldás.
A konfliktus forrása a kondenzvíz
A klímaberendezések működésük során hőt vonnak el a belső térből, és a levegő páratartalmát is redukálják. Ez a folyamat kondenzvizet termel, ami a beltéri egységből egy csepptálcán keresztül jut a kültéri egységbe, és onnan kellene elvezetni. A gond akkor kezdődik, ha ezt az elvezetést nem, vagy nem megfelelő módon oldották meg.
A KONDENZVÍZ ILYENKOR EGYSZERŰEN KIFOLYIK, ÉS CSÖPÖG LEFELÉ.
És akkor jönnek a nem kívánt következmények:
- Vizes járda, terasz: a nedvesség kellemetlenül csúszóssá teheti a járófelületeket, balesetveszélyt okozva.
- Fal rongálódása, penész: ha a víz a falra csepeg, feláztathatja a szerkezetet, penészesedést okozhat, károsíthatja az épületet.
- Kellemetlen zajforrás: az állandóan csepegő hang – különösen éjszaka – zavaró.
- Esztétikai romlás: a falon lefolyó víz nyomot hagyhat, elcsúfíthatja az épületet.
- Konfliktusok: a felsorolt problémák elmérgesíthetik a szomszédi viszonyokat.
Megvan a felelős
A problémákért a felelősség egyértelműen a klímaberendezés tulajdonosát terheli, ugyanis a klíma telepítésekor
A KIVITELEZŐ SZAKEMBERNEK KÖTELESSÉGE A KONDENZVÍZ SZABÁLYOS ÉS ZAVARMENTES ELVEZETÉSÉRŐL GONDOSKODNI.
A legtöbb esetben ez zárt csővezetéken keresztül történik, amely vagy a csatornába, vagy egy víznyelőbe vezeti a folyadékot, megakadályozva a csepegést.
A jogi szabályozás
A klímaberendezések felszerelése Magyarországon nem kizárólag műszaki kérdés. Jogi, közösségi és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni, különösen társasházi környezetben – áll az Őrszemprogram.hu összefoglalójában.
Fontos előírások:
- Képesített szerelő alkalmazása kötelező.
- Klímaberendezést csak hivatalos képesítéssel rendelkező szakember szerelhet fel.
- Építési engedély általában nem szükséges, ha a berendezés szerelése nem jár az épület szerkezeti elemeinek megbontásával, illetve nem módosítja jelentősen a homlokzat megjelenését.
Kivételek:
- Ha az épület műemléki védelem alatt áll.
- Ha az épület világörökségi vagy kiemelt városképi jelentőségű területen helyezkedik el.
- Ha a helyi önkormányzati rendeletek településképi bejelentést vagy engedélyt írnak elő.
- Ha a szerelés teherhordó szerkezetet érint.
- Ha a kültéri egység közös tulajdonú homlokzatra, falra vagy tetőre kerül, a társasház többi tulajdonosának hozzájárulása szükséges.
Teendő szabálytalanság esetén
Ha a telepítés engedély nélkül, közös tulajdont érintve, vagy a társasház jóváhagyása nélkül történik, akkor
- a társasház felszólíthat a berendezés eltávolítására,
- a lakótársak birtokvédelmi eljárást indíthatnak,
- hatósági eljárás esetén bírság is kiszabható.
Mindezek miatt kiemelten fontos a szakszerű klímatelepítés, ajánlatos ellenőrizni, hogy a szerelő gondoskodott-e a kondenzvíz szabályos és diszkrét elvezetéséről.