A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Nem változott a sorrend tavaly óta a világ legbefolyásosabb asszonyait felsoroló Forbes-lista első három helyén: továbbra is Angela Merkel német kancellár a világ legnagyobb hatalommal rendelkező nője, a második Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, a harmadik Dilma Rousseff brazil államfő. A rangsor legmagasabb lépcsőfokaira főként politikusok, üzletasszonyok, illetve kiterjedt jótékonysági tevékenységet folytató nők kerültek fel. A sorrendet befolyásuk, a döntéseiktől függő pénzforrások nagysága, illetve személyes jövedelmük alapján állították össze. A listára került hölgyek 28 ország lakói, átlagéletkoruk 55 év, együtt 90 millió követővel rendelkeznek a Twitteren.
Merkel az európai válság kezelésében játszott döntő szerepével érdemelte ki az első helyet, Clintonnál pedig kényes helyzetek jó megoldását − mindenekelőtt a titkos amerikai külügyi dokumentumok kiszivárogtatásával járó Wikileaks-botrány kézben tartását − emelték ki a rangsor összeállítói. Rousseff esetében figyelembe vették, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére őrzi népszerűségét.
Előkelő helyet szerzett a listán a "csupán" jótékonysági tevékenységet folytató Melinda Gates (a Microsoft-alapító Bill Gates felesége), az amerikai first lady, Michelle Obama, aki 2010-ben még első volt, idén viszont csak hetedik lett. Az új szereplők között van Jennifer Lopez popzenész (38.) és a tavaly ősszel elhunyt Steve Jobs Apple-alapító özvegye, Laurene Powell Jobs (49.), aki adakozásával érdemelte ki a listára kerülést.
| Ország | Foglalkozás | |
| 1. Angela Merkel (58 éves) | Németország | kancellár |
| 2. Hillary Clinton (64) | USA | külügyminiszter |
| 3. Dilma Rousseff (64) | Brazília | államfő |
| 4. Melinda Gates (48) | USA | a Gates-alapítvány társelnöke |
| 5. Jill Abramson (58) | USA | a New York Times felelős szerkesztője |
| 6. Sonia Gandhi (65) | India | az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke |
| 7. Michelle Obama (48) | USA | first lady |
| 8. Christine Lagarde (56) | USA | az IMF ügyvezető igazgatója |
| 9. Janet Napolitano (54) | USA | belbiztonsági miniszter |
| 10. Sheryl Sandberg (42) | USA | a Facebook termelési igazgatója |
| 11. Oprah Winfrey (58) | USA | tévés személyiség |
| 12. Indra Nooyi (56) | USA | a PepsiCo vezérigazgatója |
| 13. Irene Rosenfeld (59) | USA | a Kraft Foods vezérigazgatója |
| 14. Lady Gaga (26) | USA | popzenész |
| 15. Virginia Rometty (54) | USA | az IBM elnök-vezérigazgatója |
| 16. Cristina Fernandez de Kirchner (59) | Argentína | államfő |
| 17. Ursula Burns (53) | USA | a Xerox elnök-vezérigazgatója |
| 18. Meg Whitman (56) | USA | a HP vezérigazgatója |
| 19. Ang Szan Szucsi (67) | Mianmar | pártelnök-képviselő |
| 20. Maria das Gracas Silva Foster (58) | Brazília | a Petrobras vezérigazgatója |
| Forrás: Forbes | ||