Ideiglenesen zárja be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes terminálját az üzemeltető Budapest Airport, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is - jelentette be a Budapest Airport szerdán. A döntést azt követően hozta meg a Budapest Airport, hogy a Malév leállása miatt felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet. A cargo beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.
A közlemény szerint az egyes terminál kiürítési tervét és annak ütemezését a Budapest Airport a partnerek bevonásával a következő hetekben alakítja ki. A magyar nemzeti légitársaság, a Malév leállása miatt a kettes terminálon jelentős kapacitások szabadultak fel, miközben az egyes terminálon csúcsidőben az utaskiszolgálási kapacitásokat közel teljes egészében kihasználják. Ezért merült fel a teljes forgalom áthelyezése a kettes terminálra, amit a Budapest Airport a partnereinek már kedden bejelentett.
A Malév elvesztése után több új légitársaság érkezett Budapestre és az ittlévők új járatokat indítottak és indítanak, illetve sűrítik járataik számát, mégis szükség van kiigazító lépésekre a közlemény szerint. Ezért halasztják el a cargo bázis építését is.
A Budapest Airport megjegyzi, hogy szándékában áll továbbra is beruházni, többek között külső befektető bevonásával a repülőtéri hotelt megvalósítani, amennyiben "az ezt gátló bürokratikus akadályokat a közeljövőben sikerül elhárítani" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Február végén Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy az idén kétmillióval kevesebb utasra számítanak a tervezett 9,2 millióhoz képest. A Malév 1,5 millió átutazó utasa ugyanis biztosan elveszett a reptér számára. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2011-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 72 országgal lebonyolított utasforgalma 9 százalékos éves növekedéssel elérte a 8,9 milliót.