Magyarország várhatóan jövő év tavaszán kerülhet ki az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője kedden, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára (képünkön) elmondta: "technikailag" Magyarország már az idén teljesíti azokat a feltételeket, amelyek alapján kikerülhetne az uniós eljárás alól, de az uniós előírások szerint egy lezárt év kell az értékeléshez. A folyamatot segíti, hogy a jövő évi költségvetés sarokszámait várhatóan még a nyári szünet előtt elfogadja a parlament - mondta az államtitkár.
Szűcs emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2012. áprilisában nyújtotta be a 2012-2015 közötti időszakra vonatkozó konvergenciaprogramját, valamint 2012. évi nemzeti reformprogramját. A kapcsolódási pontok figyelembevételével a két program értékelését egyidejűleg hajtották végre. Az Európai Bizottság részletes felülvizsgálatot készített továbbá arról, hogy Magyarországot érinti-e a makrogazdasági egyensúlyhiány. A EU Bizottsága a felülvizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon ugyan egyensúlyhiány van, ám ez nem túlzott - mondta az EU Bizottságának képviseletvezetője.
Szűcs Tamás elmondta: az EU Bizottsága országspecifikus ajánlásokat is megfogalmazott az egyes tagállamok számára. Így Magyarországot tekintve megemlítette a bizottság, hogy mivel a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot átszervezték, ez létszámcsökkenéshez vezetett, és ez a tény szembe megy a 2011-es ajánlásban foglaltakkal. Az Európai Bizottság szerint Magyarországnak komoly lépéseket kellene tennie a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megerősítése, a foglalkoztatottak számának növelése érdekében - említette meg az EU-képviseletvezető.
Cséfalvay Zoltán szerint 2011 során trendforduló következett be az államháztartási folyamatokban, a pénzügyi konszolidáció terén, az államadósság elkezdett csökkenni. Az idén várhatóan 2,5 százalék lesz a GDP arányos államháztartási hiány, így Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól - emelte ki az államtitkár.