Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal 2013. januárhoz viszonyítva. A háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek, a ruházkodási cikkek, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak - közölte a KSH.
Tavaly januárhoz viszonyítva, az élelmiszerárak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek. Ezen belül csökkent a liszt (19,3 százalék), a tojás (14 százalék), az étolaj (13,5 százalék), a cukor (12,3 százalék), a péksütemények (4,8 százalék) és a kenyér (3,1 százalék) ára.
Drágult azonban többek között a sajt (9,6 százalék) és a tej (7 százalék). A legnagyobb mértékben, 10,5 százalékkal nőtt a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén áremelkedés következett be a szolgáltatások esetében (3,1 százalék), de ezen belül a víz- és a csatornadíj átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,5 százalékkal csökkent.
Az egyéb cikkek körében szintén árcsökkenés történt (0,6 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,1 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkekért 0,7, a tartós fogyasztási cikkekért 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (16,9 százalék). Ezen belül az elektromos energiáért 19,9, a vezetékes gázért 19,3, a távfűtésért 14 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. januárhoz viszonyítva.
Havi összevetésben drágulás
Tavaly decemberhez viszonyítva viszont a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek 1,3 százalékkal drágultak, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség és gyümölcs 8 százalékos áremelkedésének a következménye. Szintén nőtt a csokoládé, kakaó (3,8 százalék), a sajt (2,2 százalék), a kávé (1,5 százalék), az étolaj (1,3 százalék), valamint a tej (1 százalék) ára.
Csökkent viszont a párizsi, kolbász és a péksütemények (1,1-1,1 százalék) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,6 százalékkal nőtt. Drágultak továbbá a szeszes italok, dohányáruk (1,2 százalék), a tartós fogyasztási cikkek (0,3 százalék), valamint a szolgáltatások (0,2 százalék).
Kisebb mértékű árcsökkenés következett be a háztartási energia (0,2 százalék) és az egyéb cikkek, azaz a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek esetében (0,3 százalék). Ezen belül a járműüzemanyagok ára 1 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkekért átlagosan 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
| Megnevezés | 2014. január | 2014. január |
| előző hó = 100,0% | előző év azonos hó = 100,0% | |
| Fogyasztóiár-index | 100,3 | 100,0 |
| Harmonizált fogyasztóiár-index | 100,4 | 100,8 |
| Maginfláció (szezonálisan kiigazított) | 100,2 | 103,4 |
| Nyugdíjas fogyasztóiár-index | 100,5 | 99,4 |
| Forrás: KSH | ||
Elemzők majdnem eltalálták
Magyar elemzői várakozások szerint januárban 0,5 százalékkal nőtt a decemberi mínusz 0,5 százalékos ütemhezt képest havi összevetésben. Az éves várakozás 0,2 százalékos növekedés a decemberi 0,4 százalékos adathoz képest.
Főleg londoni elemzők azzal számoltak, hogy a múlt hónapban nulla, illetve mínusz 0,1 százalék lehetett az éves pénzromlás, ám azt is hozzátették, hogy a negatív tartományba forduló árindex nem jelentené deflációs időszak kezdetét, mivel technikai tényezők okozta egyedi jelenségről lenne szó. A deflációhoz széles bázisú és tartós árcsökkenésre lenne szükség, azonban jelenleg e feltételek egyike sem adott a magyar gazdaságba.
A negatív fogyasztói árindex fő tényezői közé tartozik a pénzügyi tranzakciós adó tavalyi bevezetéséből, az üzemanyagárakból, illetve a jövedékiadó-emelésekből eredő, most belépő erőteljes negatív bázishatás.
A Morgan Stanley - ami azon elemzőházak közé tatozott amelyik mínusz 0,1 százalékos éves magyar inflációt várt januárra -, kiemelte: január minden évben tartogat inflációs meglepetéseket a térségben a hatósági árak év eleji változásai miatt. Ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy az idén a konszenzushoz mért legnagyobb potenciális meglepetést szerintük a magyar infláció okozhatja.