Az MNB kiemelt célkitűzése, hogy a háztartási hitelezés egészséges szerkezetének megőrzése mellett támogassa a Kormány által kitűzött családalapítási célok elérését. Ennek megfelelően vizsgálja, hogy az ún. adósságfék szabályok (a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra és a hitelfedezeti mutatóra vonatkozó előírások) milyen hatással lehetnek az egyes állami támogatások igénybevételére és felhasználására, szükség esetén pedig felülvizsgálja a vonatkozó szabályrendszerét. Az MNB által felállított limitek nem korlátozzák az állami támogatások igénybevételét - írja közleményében a jegybank.

A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról rendelkező jogszabályok szellemiségével, és a prudens hitelezői magatartással ellentétesnek ítéli a fogyasztási hitelek és/vagy folyószámlahitelek önerőként való figyelembevételét - magyarázzák, így a jegybank szerint a babaváró kölcsön jelzáloghitel felvétele esetén jelentős részben, legfeljebb 75 százalékban önerőként szolgálhat. (Korábban az az álhír is terjedt, hogy a babavárót ne lehetne hitelkiváltásra használni, de a Napi.hu-t a bankok és a szakma is arról tájékoztatta, hogy erről szó sincs.)

A szerdán közzétett és július 1-jén hatályba lépő módosításból kiderül: amennyiben az ügyfél a babaváró kölcsönön kívül 90 napon belül ugyanazon lakás vásárlására jelzáloghitelt is igényel, a hitelnyújtó a babaváró kölcsönből eredő kitettségének legalább 25 százalékát hozzáadja a jelzáloghitel kitettségéhez - áll az MTI értelmezésében.

Az adósságfék szabályok a rendeletben foglalt feltételek teljesülése esetén a babaváró kölcsön hitelkiváltási céllal való felhasználhatóságát nem gátolják - írja közleményében a jegybank.

A jegybank kifejti: a kamattámogatás mellett elérhető hitelek törlesztőrészlete az adósok által ténylegesen fizetendő (a kamattámogatással csökkentett) értéken veendők figyelembe a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) megállapítása során, így a szabályozás nem hátráltatja az állami támogatás felhasználását, de gátolja a háztartások túlzott eladósodottságának kialakulását.

Az egyszeri, gyermekek után járó, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatások, így például a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) a hitelfedezeti mutató (HFM) számítása során nem növeli a hitel összegét, így önerőként lehet figyelembe venni.

A nagycsaládosok jövőben igénybe vehető személygépkocsi-szerzési támogatása szintén vissza nem térítendő állami támogatás, így az is figyelembe vehető önerőként gépkocsi-vásárláshoz kapcsolódó hitel vagy lízing felvétele esetén - írják.