A sportos életmód, a rendszeres mozgás alól az anyagiak nem jelenthetnek kifogást. Hiszen csak ránk várnak Budapest hívogatóbbnál-hívogatóbb szabadtéri futópályái, amelyeket kezelésbe vettek, azaz tisztességesen kiépítettek a helyi önkormányzatok. Ezeket most mind egy csokorba gyűjtötte a Napi.hu, hogy városszerte hol érdemes gyűrni a kilométereket. 

Ha pedig beborulna, vagy az ízületeink már sírnak a futástól, a mindent is kímélő kiváló ciklikus aerob cardio mozgásforma, vagyis az úszás is remek lehetőség a városlakók számára. Például ahhoz képest, hogy az első, 2017-es budapesti vizes világbajnokság előtt folyamatosan borzolta a kedélyeket, ahogy elszáll a Duna Aréna végül majdnem 50 milliárdosra nőtt összeberuházási költsége, ma már ezer forintért úszhat benne egy jót bárki, aki szeretne.

Mind az úszás, mind a futás, akár kiegészítve egy alapos pumpálással a szabadtéri kondiparkok sokaságában, fel tud készíteni az olyan önbizalomnövelő tavaszi erőpróbákra, mint például a Budapest 150 félmaraton, amely csak egy az Aktív Budapest ingyenes, vagy szinte ingyenes közösségi sportprogramjai közül. 

A top kiépített dedikált budapesti futópályák:

  1. Az egykori tájfutólegendáról, Monspart Saroltáról elnevezett margitszigeti futópálya, ahol egy körrel már le is tudtunk egy nyolcadmaratont a Duna közelében a város szívében, miközben egyik oldalon a pesti, a másik oldalon pedig a budai panorámában gyönyörködhetünk, (feltéve, ha erre még marad energiánk).
  2. A városligeti futókör, amelynek 2 kilométeres kiépített nyomvonaláról gyakorlatilag le is térhetünk, ha úgy tartja kedvünk, és más útvonalakat is felfedezhetünk a félig már ligetprojektesített Városligetben. Ezen túl számos más sportolási lehetőséget is kínál a Városliget a pingpong pályától a kosár-és futballpályán át a szabadtéri kondiparkig.
  3. Az 585 m hosszú városmajori futópálya, amit az országos atlétika bajnok Koós Erik 2014-ben 1:36.85 perces pályacsúccsal futott le: lehet próbálkozni, és a mester idejét megdönteni! 
  4. Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester ezt követően a Normafa futópályát is kezelésbe vette, így jelenleg is a Normafától egészen a János-hegyi Erzsébet-kilátóig húzódik Magyarország egyik legszebb környezetében lévő gumiborítású futópályája, amely teljesen hosszában 2040 méter, és mivel a pálya 150 centi széles, elvileg mindkét irányban kényelmesen lehet futni rajta a tiszta erdei levegőt harapva, és még a sötétedés utáni órákban is ki van világítva.
  5. És ha már az atlétákat emlegettük: a MOM Parkhoz közeli Gesztenyés kert futópályájáról még Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó is elégedetten nyilatkozott.
  6. Óbudán a lakók bevonásával, valódi közösségi tervezés után megújult Holdudvar lakóparkot a főváros egyik kis lakótelepi gyöngyszemévé varázsolták 450 méteres kiépített futókörrel, street workout pályával, hatalmas játszótérrel, beépített csúszdaparkkal, utcabútorokkal, pingpongasztalokkal és kutyafuttatókkal.
  7. Budapest edzőtermekkel leggazdagabban ellátott környékéről az ehhez méltó futópálya sem maradhatott el: a 2014-ben megújult Bikás park körülbelül 800 méter hosszú rekortán futóköre azért is vonzó sportolási lehetőség, mert a futóedzést közvetlenül ki lehet egészíteni egy alapos gyúrással a szomszédos szabadtéri kondipályán.
  8. A környéken a Feneketlen tó körüli futópálya a maga 540 méterével igazán egyedi környezetben biztosítja a kardióedzést.
  9. A Ferenc téri futókör ugyan alig 400 méter, nem elhanyagolható szempont, hogy az utca végén már a 4-es 6-os villamos robog, és szintén a közelben dübörög az Üllői, itt azonban biztonságos, védett, csendes, egyben hangulatos környezetben van lehetősége a városlakóknak egy könnyed átmozgató futásra.
  10. A csepeli Rákóczi Kert a maga nemében egy egyedülálló műintézmény, ahol minden generációra gondoltak, ugyanis itt 25 ezer négyzetméteren modern játszótér, kisautópálya, kétszintes vár és kondipark is várja a látogatókat. A Rákóczi Kertben egy 500 méteres futópálya is épült, amelyet reggel 5-től este 10-ig használhatunk, miközben a csepeli multifunkcionális sportpályán kézilabdázni, focizni, kosarazni és gyúrni is lehet. Ugyanitt, Csepelen, ha megkívánnánk a Duna-partot és a természet közelségét, a Kolonics György sétány bő öt kilométeres kavicsos útján is futhatunk.

 

+ 1. Pünkösdfürdői szuperpark a Duna-parton

Egy kellemes Római parti futás után, ami önmagában 12 kilométer, a kocogás következő állomása a pünkösdfürdői Duna-part lehet, ahol közvetlenül a folyó mellett róhatjuk a gáton a kilométereket. Itt a 2 hektáros Pünkösdfürdő Park már egy éve nyitva áll a látogatók előtt.

Az óbudai közparkban, amely közel másfél kilométer hosszan húzódik a Duna partján, szintén ott a kreatív játszótér, a szabadtéri kondipark, a kosár-és a futballpálya és ezen kívül minden más, amire vágyik a test.

Futókör a Feneketlen-tó körül
Kép: MTI Fotó

Még néhány szuper futópálya és futóterep Budapestről a teljesség igénye nélkül:

  • a Népsziget, ahol most még nem esznek meg a szúnyogok;
  • a Kamaraerdő, ahol máris kipróbálhatunk egy egyszerűbb és rövidebb terepfutó útvonalat;
  • a Kopaszi-gát, ahol megcsodálhatjuk, hogyan épül a város és meredezik az égbe Budapest új éke, a MOL torony;
  • az újpestiek és a káposztásmegyeriek kedvelt kirándulóhelye, a Farkaserdő;
  • aki pedig szívesen kettéharapná a vasat, simán tehet pár kört a Gellért hegyen, és felszaladhat például a Citadellára;
  • a Hármashatár-hegyen egy jó Guckler-körnél már csak kettő jobb, ahol különösebb szintkülönbség nélkül élvezhetjük a város felett a hamisítatlan hegyi terepet, és szinte Szentendréig a teljes budapesti panorámát;
  • ugyanitt az úgynevezett, kis híján félmaratoni Balboa-körbe is belevárhatunk, amikor a Fenyőgyöngyétől indulva a Határ-nyergen, a Nyéki-hegyen és a Szépjuhásznén keresztül érjük el a János-hegyet, majd fordulunk vissza.

Már ezer forintért megkapjuk Milák Kristóf pályáját

A futással ellentétben az úszás már nem ingyenes, ugyanakkor Budapesten bőven találunk szabad vízfelületet már 2000 forint alatt vagy 200 forint környékén. Ugyanakkor a nyugdíjasok és a diákok még ennél is olcsóbban csillogtathatják meg pillangó-hát-mell- és gyorsúszó tudásukat.

Kezdjük is a legolcsóbbal, az úszás szentélyével, a budapesti Duna Arénával, amely már kétszer adott méltó helyszínt vizes világbajnokságnak. Itt a versenyektől és az egyéb sportrendezvényektől, illetve a versenysportolói edzésektől függően alakulnak a pályafoglaltságok, ám a legtöbbször már ezer forintért szabadon úszhat a lakosság a hétvégén reggeltől estig, a hétköznapokon pedig 10 és 14.45. között a két 25 méteres, valamint az 50 méteres versenymedencében: utóbbiban mi is pont ott tempózhatunk, ahol az olyan nagyságok edzenek, mint Milák Kristóf vagy Kapás Boglárka, vagy korábban a jövő héten nagy bejelentésre készülő Hosszú Katinka.

Duna Aréna

Ha ehhez még hozzácsapunk 1300 forintot, akkor a szaunákat is igénybe vehetjük a Duna Arénában. A diákok és a nyugdíjasok pedig már 650 forintért úszhatnak a Duna Aréna olimpiai medencéiben.

A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Magyarország első fedett uszodája szintén ad lehetőséget a lakossági úszóknak: a felnőtt jegy itt 2200 forint, a nyugdíjas belépő 1400 forint.

A VIII. kerületi Ludovika Aréna és Uszoda hasonló árakkal dolgozik: a 8 sávos, 25 méteres medencében a felnőttek 2000 forintért, a nyugdíjasok és a diákok 1600 forintért tempózhatnak.

A Tüskecsarnok és Uszodakomplexum 2017 őszén nyitotta meg kapuit a nem profi sportolók számára a XI. kerületben: a sportlétesítmény 1400 forintért kínálja a felnőtt belépőt, 1100 forintért pedig a nyugdíjas és a diákjegyet.

Az újpesti Halassy Uszodában 2500 forint a felnőtt jegy, a diák és a nyugdíjas 1700, a szaunás jegy 3400 forint.

Ingyen sportolás az Aktív Budapesttel

Érdemes figyelni az Aktív Budapest weboldalát és közösségi csatornáit, ugyanis a főváros önkormányzata itt szokta közzétenni, hogy épp milyen aktuális és ingyenes programok várják a látogatókat, nem csak Budapestről. Korábban például szerveztek rendhagyó curling órát a Városligeti Műjégpályán vagy szintén nem mindennapi SUP jógát.

Várhatóan tavasszal is bőven lesznek Aktív Budapest sportprogramok, a következő, amire már biztosan lehet jelentkezni, az az április végi Budapest 150 félmaraton: ezt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójának apropóján rendezik meg, ráadásul jótékony céllal.

Mivel a sportrendezvény a mentális egészség fontosságára hívja fel a figyelmet, a 3 ezer forintos nevezési díjakból összejövő összeget teljes egészében olyan szervezeteknek ajánlják fel, akik a mentális egészség megőrzésével, továbbá a fogyatékkal élők sportjával foglalkoznak.