Rengetegen köhögnek, az influenza egyik típusa ezzel a tünettel robban be. Van, akinek kínzó torokfájása van, emellett magas negyven fok közeli láz is gyötörheti a betegeket, de a fejfájás és az ízületi és végtagfájdalom is jellemző tünet.

És ha már beteg lett valaki, annak gyógyszerre is szüksége lesz, többek között láz – és fájdalomcsillapítóra, köptetőre, orrsprayre, rengeteg papírzsebkendőre és vitaminokra is.

A gyógyuláshoz szükséges patikaszerek akár több tízezer forintba is kerülhetnek. Mire egy család meggyógyul a betegségcunamiból, addig rengeteg pénzt hagy a gyógyszertárban.

Az influenza fertőző, ha a család egyik tagja elkapta a vírust, akkor nagy az esély arra, hogy a család többi tagja is influenzás lesz. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs adatai szerint 2025 decemberében 3,3 százalékkal, a tavalyi évben pedig átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak, a gyógyszerek ára pedig még ennél is nagyobb mértékben 5,5 százalékkal emelkedett tavaly. És ezt megérzik a patikába járó betegek is.

A KSH fogyasztóiár‑adatai szerint a gyógyszerár‑index azt mutatja, hogy 2025 során havonta mérsékelten, de folyamatosan nőttek az árak: áprilisban például 3,1 százalékos éves áremelkedést mértek. 

Magyarországon jelenleg meglehetősen széles sávokban mozognak az alapvető vény nélkül kapható (OTC) gyógyszerek árai. 

A befagyasztott árú gyógyszerek listáján több megfázás elleni készítmény is van, például fájdalomcsillapító, torokfájásra cukorka, köptető, orrspray. Persze minden patikában más és más árakkal lehet találkozni.  

A gyógyszerek és vitamin készítmények árai:

  • Lázcsillapító/fájdalomcsillapító: 1 000–4 800 forint;
  • Köptető: 2 000–3 500 forint;
  • Orrspray: 3 000–4 000 forint;
  • Vitaminok: 1 200 –4 000 forint;

A 2026-os év első heti járványgörbéje alapján az látszik, hogy 2025. december 29-e és 2026. január 4-e között, a három munkanapból álló héten az országban 17 ezer fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 88 300 fő akut légúti fertőzés tüneteivel. 

Kép: NNGYK

A számok valószínűleg a héten magasabbak lesznek, hiszen a karácsonyi szünet után ismét közösségbe járnak a gyermekek és a felnőttek is visszatértek munkahelyekre. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön hozza majd nyilvánosságra a friss járványadatokat. 

További 16 ezer vakcinát biztosít az NNGYK

Az influenza ellen védőoltás kérhető a háziorvosoknál. Az NNGYK a napokban közölte, hogy további 16 ezer adag influenza-oltóanyagot biztosít a kockázati csoportba tartozók térítésmentes védőoltásához. Ezt a mennyiséget a vármegyékben élő 60 éven felüliek arányában osztották szét.

Korábban már a 3 évesnél idősebbek oltásához 650 ezer adag térítésmentesen felhasználható 3Fluart vakcinát, míg a 3 éven aluli gyermekek védelmére 4 ezer adag Vaxigrip oltóanyagot és 2 ezer adag Fluenz szuszpenziós orrspray-t is biztosítottak. Az NNGYK hozzátette, hogy a tavalyi vagyis a 2024/2025-ös szezonban 557 184 ember kapott térítésmentesen influenza elleni védőoltást, az oltottak több mint 70 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.

Általában 15 receptet váltunk ki évente

Jellemzően, éves szinten átlagosan 15 receptet váltanak ki a patikákban a betegek, és ezekért 17 ezer forint körüli összeget fizetnek a KSH adatok szerint. A gyógyszerkassza 2026-ban 566,8 milliárd forint lesz. A kassza több mint 76 százalékát azaz 434,4 milliárd forintot a gyógyszertámogatás kiadásai adják, míg a gyógyszertámogatási céltartalék 132,4 milliárd forint, ami a kassza közel negyedét teszi ki.

2024-ben a hazai patikák 1200 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) adatai szerint. Minden kategóriában, a vényköteles gyógyszerek és az OTC (nem vényköteles) készítmények forgalma is nőtt. A receptköteles gyógyszerek forgalma kilenc százalékkal, az OTC hét százalékkal, az egyéb termékek forgalma pedig hat százalékkal emelkedett. 2023-ban a gyógyszerforgalom 1095 milliárd forint körül alakult, közölték korábban a hálózatos patikák.