Vasárnap a megjósolt délutáni hőség alatt kora estig csak kis eséllyel lehet egy-egy zivatar. Este északnyugat felől hidegfront éri el az országot, amely kelet felé halad majd el az éjszaka folyamán. A front előterében és annak mentén főleg az ország északi felén/kétharmadán fordulnak elő nagyobb számban zivatarok (a déli tájakon valamelyest kisebb a kialakulási esélyük), amelyekhez leginkább jégeső (ált. ~1-2 cm), viharos széllökés (ált. 60-80 km/h), intenzív csapadék is társulhat, többnyire 10-25 milliméternyi esővel. Elsősorban az Északi-középhegység nyugati részén, a Dunakanyar térségében heves zivatarok kialakulására is kedvezőek a feltételek nagy méretű jég, esetleg erősen viharos széllökések kíséretében. A fronthoz kapcsolódó zivatarok a hétfő hajnali, reggeli órákban hagyják el az északkeleti, keleti határvidéket - írja az Országos Meteorológia Szolgálat, amely éjszakára Pest, Nógrád és Heves megyékre másodfokú figyelmeztetést adott ki.

Hétfőn nyugat, északnyugat felől erősen megnövekszik, majd az éjszaka második felében a Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőzet. Az ország északi, északnyugati felén, kétharmadán több helyen várható záporeső, zivatar, délen kisebb a csapadék esélye, de helyenként ott is előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, zivatarok térségében viharos széllökések is kísérhetik. Hajnalra 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Hétfő délután Tiszántúlon, illetve északkeleten is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, általában napos idő lesz a jellemző, majd elsősorban az északkeleti megyékben képződhetnek ismét gomolyfelhők, ott néhol kialakulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél több helyütt megélénkül. A csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

Kedden viszont már napos időre számíthatunk többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Legfeljebb néhol lehet zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 13 és 19, a legmelegebb délutáni órákban 28 és 32 fok között alakul.