Az idei húsvéti szezon legalább 8-10 százalékkal nagyobb bevételt hozhat a boltoknak, mint tavaly - írta a Világgazdaság. A lap által készített körképből kiderül: a kosárérték az ünnep előtt 30-40 százalékkal haladja meg az átlagot, húsvét hetében pedig a másfélszeresére is emelkedhet a forgalom.
A kereskedelmi láncok azt tapasztalják, hogy a nagypénteki munkaszünetnek nincsenek negatív hatásai, pusztán átrendeződik a forgalom. Néhány cég a megnövekedett igényekhez alkalmazkodva hosszabb nyitva tartással üzemel csütörtökön és szombaton, máshol növelik a pénztárosok számát a torlódások elkerülése érdekében.
Kapcsolódó
A lap idézi a Nielsen piackutató legutóbbi összesítését, amely szerint húsvét előtt több mint 8 milliárd forintot költ sonkára a lakosság, ez 4200 tonnányi húsáru. De legalább 4,5 milliárd forint megy el csokoládéra, ami mennyiségben mintegy 900 tonna. Az üzletek beszámolója szerint a tojásforgalom 30-40 százalékkal nő az ünnep előtt.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe