Az elmúlt időszakban több illegális haláttelepítést leplezett le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). Legutóbb a Duna Adonyi-mellékágából egy 20 kilogrammnál nagyobb tömegű ponty került az egyik Fejér megyei horgásztóba, tavaly pedig a Tisza-tóból került egy méretes hal egy Pest megyei horgásztóba. Egy másik esetben a Közép-Tiszáról egy abádszalóki kerti tóba illegálisan áttelepített nagytestű pontyot szállíttatott vissza eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálata - olvasható a portálon.

A természetes vizeinkben élő ponty jogszabályban meghatározott halgazdálkodási értéke 100 gramm egyedsúly felett alapesetben 1000 forint/kilogramm. Azonban, ha a halat a napi kifogható darabszámot meghaladó mértékben, vagy fajlagos tilalmi időben jogosulatlanul fogták ki, vagy a helyi horgászrendben felső méretkorlátozással védik, akkor a halgazdálkodási érték példányonként 15 ezer forint/kilogramm. Ez alapján például, ha egy halgazdálkodásra jogosult a helyi horgászrendjében előírja, hogy 15 kilogramm feletti ponty nem vihető el, akkor egy 20 kilogrammos egyed halgazdálkodási értéke 300 ezer forint.

A feketepiacon egy 20-30 kilogramm súlyú ponty 700-800 ezer forint körül cserél gazdát. Ennek az az oka, hogy egy egyed 15-20 év alatt érheti el ezt a méretet. Ugyanakkor a horgászok szívesen mennek azokra a vízterületekre, ahol kapitális méretű halak foghatóak. A horgásztavak kezelői legtöbbször a vízterület gyors "felfuttatása" érdekében vásárolnak fel nagytestű pontyokat a horgászoktól. Pontos információ nincs arról, hogy milyen mértékeket ölt ez a jelenség.

Az állami halőrök figyelik a különböző nyilvános online felületeken megjelenő hasonló tartalmú posztokat, az első esetre is például egy közösségi oldalon figyeltek fel. Amikor az ÁHSZ az első nagytestű pontyot visszaszállíttatta eredeti élőhelyére, több ezer horgász osztotta meg az erről szóló cikket. Ennek a sikeres akciónak is köszönhető, hogy megnőtt a horgászok bizalma a Nébih iránt, s azóta folyamatosan érkeznek bejelentések az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.

Ez idáig 7 hasonló bejelentést kaptak, három esetben már visszakerült eredeti élőhelyére az érintett egyed, két ügy még folyamatban van, két esetben pedig nem áll rendelkezésre olyan fénykép, amely alapján a hal azonosítása megtörténhetne. A fenti okból azt javasolják a horgászoknak, hogy a nagytestű pontyokat a kifogást követően mindkét oldalról fényképezzék le, szükség esetén ezzel is segítve a könnyebb és egyértelmű azonosítást. Az esetek nagy részében a halat értékesítő horgász kilétét nem sikerül feltárni. A horgásztó kezelője részére a legnagyobb szankció az, hogy az érintett egyedet a hatóság zár alá veszi, és annak kiadásáig a vízterületen a pontyhorgászatot megtiltja.