A Carinfo augusztusi összesítése szerint mintegy 20 százalékkal kevesebb új személygépjármű állt forgalomba, mint júliusban. A tavalyi számokat így is sikerült meghaladni: az elmúlt hónapban 8649 új autó került az utakra, 6,6 százalékkal több, mint egy éve – közölte a Használtautó.hu.
A járműportál közleménye szerint ha az év első nyolc hónapját hasonlítjuk 2024 azonos időszakához, láthatjuk, hogy ugyancsak növekedés történt: 85 562 új személyautót vettek át, 7 százalékkal többet, mint tavaly nyár végéig.
2023-hoz képest pedig még nagyobb, közel 16 százalékos az ugrás.
A kishaszongépjárművek esetében minimális növekedés volt látható júliushoz képest: 56-tal több, 1767 darab került forgalomba, viszont 2024 augusztusához mérten itt is látványos, 10,1 százalékos ugrás figyelhető meg. Buszból 24-et, míg nagyhaszongépjárműből 380-at engedtek az utakra – előbbieknél ez havi és éves összehasonlításban is visszaesést jelent (rendre 17,2 és 50 százalékosat), és motorokból is 25 százalékkal kevesebbet, 655 darabot engedélyeztek.
„Az újautó-piacon továbbra is látványos növekedés figyelhető meg tavalyhoz képest, amelyet több tényező is támogat. Az importőrök által kínált kedvező lízingkonstrukciók továbbra is népszerűek, miközben számos modellfrissítés érkezett a gyártóktól. Ezek kiváló lehetőséget teremtettek a vállalatok számára flottáik megújítására. Emellett a magánvásárlók is jelentős árelőnyökkel élhettek, hiszen az importőrök THM-akciói továbbra is erősen vonzzák a vevőket" – jelezte Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
Siessen, aki használt autót venne, hónapról hónapra drágul a kínálat
Öt és fél millió forint az átlagos kínálati ára most egy használt személygépkocsinak, ez 70 ezerrel több, mint a múlt hónapban volt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet