Csepreghy Nándor a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tavaszi konferenciasorozatának első állomásán tartott előadásában hangsúlyozta: az idén 140 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat, de júliustól új kiírás csak az időközben fel nem használt, úgynevezett "visszahulló" források elosztására várható. A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a teljes ciklusra elkölthető 8200 milliárd forintos keret 97-98 százalékára már meghirdették a pályázatokat, 90 százalékát oda is ítélték.

A kifizetések összegét az idén a tavalyi másfélszeresére, 1043 milliárd forintról 1500 milliárd forintra kell növelni, hogy a teljes keretet a határidőig le lehessen hívni - tette hozzá. Csepreghy Nándor a következő, 2014-2020-as uniós fejlesztési periódussal kapcsolatban rámutatott arra, hogy Magyarország az Európai Unió összbüdzséjének csökkenése ellenére olyan megállapodást tudott kötni, amelynek eredményeként a támogatás egy lakosra számított összege a korábbi 660 ezerről 712 ezer forintra nő. Hangsúlyozta, hogy az uniós és a hazai gazdaságpolitikai célok érdemi támogatására akkor van lehetőség, ha az ország a forrásokat koncentráltan használja fel, ezért a keretösszeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, 40 százalékát ágazati fejlesztésre különítik el. A konstrukciókról, az operatív programok alapjairól májusban konzultációs folyamat kezdődik a kormány, továbbá a pályázatokban érintettek részvételével.

Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere ismertette: Pécs 2007 óta összesen 137 milliárd forint európai uniós forráshoz jutott. A pénz egy részéből valósultak meg az Európa Kulturális Fővárosa Program beruházásai, és kezdődött meg az úgynevezett négyszáz ágyas klinika modernizációja. A politikus egyben reményét fejezte ki, hogy a baranyai megyeszékhely a következő fejlesztési ciklusban is legalább hasonló nagyságrendű támogatásra tehet szert.

Szentgyörgyi Dávid, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. dél-dunántúli igazgatója azt emelte ki, hogy országosan már 23 programiroda segíti a gazdaság fejlesztését, s még a tavasszal további 10 iroda nyitását tervezik.

A legújabb iroda kedden, Szigetváron kezdte meg működését. Az átadáson Tiffán Zsolt (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztos azt mondta: a Kémesen működő Ős-Dráva Programiroda és a szigetvári iroda javítja a dél- és nyugat-baranyai vállalkozók pályázatokra való felkészülését, információkhoz és forrásokhoz jutását, mindez jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának élénkítéséhez.