A koronavírus járvány magyarországi felbukkanása példa nélküli rohamot idézett elő a patikákban márciusban, majd enyhe élénkülést hoztak a nyári hónapok, az év végéhez közeledve az elhúzódó kijárási korlátozás pedig egyenletes gyógyszerkiváltást eredményezett. Összességében 2020-ban, a koronavírus évében is folytatódott a támogatott vényköteles forgalom bővülésének 7 éve tartó trendje, igaz, ez a forgalmi bővülés stagnáló dobozeladással párosult  - állapítja meg a Hiflylabs elemzése.

Decemberben a forgalom 47,6 milliárd forintot tett ki, közel annyit mint novemberben ( 47,7 milliárd forint), azaz a karácsonyi hónapban a szokásosnál jóval kevesebbet költöttek az emberek gyógyszerre. Ezzel együtt 2020 egészében 558,7 milliárd forintra rúgott a vényköteles gyógyszerforgalom értéke.

A 2020-as forgalmi érték 5,2 százalékkal növekedett a 2019-es évi 531,3 milliárd forintos gyógyszereladásokhoz képest. Az eddig évekig csúcstartó 2011. évi 501,7 milliárd forintos forgalmat 2019 után 2020-ban is sikerült felülmúlnia a vényköteles gyógyszerforgalomnak.

Ugyanakkor az elmúlt néhány év leforgása alatt a forgalom és az eladott dobozszám növekedési ütemei között szétválás látható.

A gyógyszerek termelői és beszerzési árai évről-évre emelkednek, azonban a betegek száma gyakorlatilag évek óta változatlan. Ezt a trendet erősíti hogy a magyar társadalom fogyatkozik, habár elöregedő is egyben, amely folyamat valamelyest kiegyensúlyozza a gyógyszerdobozok eladott számát.

Az 5,2 százalékos forgalmi bővüléssel szemben az eladott dobozok száma csupán 1,9 százalékkal emelkedett 2020-ban az előző évhez képest. Igaz, tavaly volumenben 4 millió dobozzal több gyógyszert adtak el a patikák 2019-es évhez képest. A 2020-as évben összesen 185 millió darab vényköteles gyógyszert adtak el Magyarországon szemben a 2019. évi 181 milliós dobozszámmal.

Egyre többet költünk gyógyszerre

A forgalom és az eladott dobozszám közötti olló nyílását jól illusztrálja, hogy

míg 2006-ban az átlagos eladott dobozra jutó forgalom 2 175 forint volt, ez az érték tavaly már 3 020 forint körül alakult.

Egy piacgazdaságban a termékek árai szüntelenül változnak, egyesek felmennek, mások lemennek. Azonban ezek a jelenségek nem figyelhetőek meg egyértelműen a támogatott vényköteles gyógyszerpiacon, ami sok szempontból nem számít szabályos piacnak. Más piacoktól eltérően itt az árakat nem tisztán a kereslet és a kínálat dönti el, hanem a megfelelő hatóságok határozzák meg. Az adatok alapján megállapítható, hogy a támogatott vényköteles gyógyszereket a lakosság évről-évre magasabb áron tudja csak beszerezni, amit szerencsére az állami támogatások mértéke párhuzamosan lekövet - kommentálja az adatokat Virág Zsolt, az adatok elemzését végző Hiflylabs igazgatósági elnöke.

A gyógyszerforgalom regionális megoszlásának vizsgálatából kiderült, hogy a forgalmi adatok kis eltéréssel, de a népességgel arányosan alakultak. 2020-ban a teljes eladások csaknem egyharmadát az ország közepe, Budapest és Pest megye adta.

Pest megy profitált, Budapest veszített

Regionális szinten a járvány legnagyobb nyertesei a Pest megyei patikák, ahol 10,7 százalékkal emelkedett a gyógyszerforgalom mértéke a 2019-es értékhez képest. A jelentős növekedés hátterében az úgynevezett agglomerációs hatás áll, amely a tavalyi év során a kijárási korlátozással sújtott hónapokban már megjelent. 2020-ban a korábban Budapesten vásárló Pest megyeiek a lakóhelyeikhez közel eső patikákban válthatták ki a gyógyszereiket a kijárási korlátozások és az otthoni munkavégzés elterjedése miatt. Az agglomerációs hatás Heves és Fejér megyében is erős volt, előbbiben 8,3, utóbbi esetében 7,4 százalékos bővülést mértek 2020-ban az előző évhez képest.

Ezzel szemben a regionális átrendeződés nagy tavalyi vesztese a főváros volt. A budapesti gyógyszertárak vényköteles gyógyszereladásai csupán 1,4 százalékkal haladták meg a 2019-es szintet.

A koronavírus erősen hatott a balatoni régió teljesítményére is. A lakosság egy része a járvány gócpontjainak elkerülése végett a szokottnál jóval hosszabb időt töltött a nagyvárosoktól távol, a Balatonnál. Az éves adatok alapján a Somogy megyei gyógyszertárak 8,2, a Veszprém megyeiek pedig 7,4 százalékkal, nagymértékben tudták növelni forgalmukat 2020-ban az előző évhez viszonyítva.

A gyógyszerforgalom esetén joggal merülhet fel a kérdés, hogy a szociális rendszer vajon mekkora részét finanszírozza a betegei vényköteles gyógyszerkiadásainak.

2020-as adatok alapján a vényköteles gyógyszerforgalom 67,5 százaléka élvezett társadalombiztosítási támogatást, azonban a támogatás mértéke gyógyszerkategóriánként változó. A rendkívül drága daganatellenes szerek esetében a legmagasabb a TB-támogatás mértéke, ezeknél a gyógyszereknél ugyanis az ellátó rendszer csaknem a teljes költséget átvállalja. A legalacsonyabb támogatottság a parazitaellenes készítmények esetében érhető el, ahol az állam a vényköteles gyógyszerek árainak egyharmadát vállalja csak át. Előbbi csoportba a kemoterápiás gyógyszerek, utóbbiba legfőképpen a fertőző állati egysejtű ellenes szerek tartoznak.

Mi várható?

2021 januárjában leginkább stagnáló gyógyszerforgalmi eredmények várhatók decemberhez képest. Az év első hónapjait általában az erős influenzajárvány határozza meg, azonban az ÁNTSZ influenza figyelő szolgálatának hivatalos közlése szerint januárban akár negyedére is csökkenhettek az influenzás megbetegedések a korábbi évekhez képest Magyarországon.

Idén a társadalom elöregedésének, a javuló egészségtudatosságnak és az egészségügyi technológia fejlődésének köszönhetően tovább bővülhet a forgalom, még ha nem is lesznek a tavalyihoz hasonló kiugrások,  azonban a növekedés ütemében lassulás várható - áll a Hiflylabs elemzésében.