December elején elindult a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című pályázat, amelyekre több éven keresztül, 4 ütemben, megyénként eltérő beadási időpontokkal lehet jelentkezni.

Pályázni lehet napelemes rendszer létesítésére, ekkor legfeljebb 2,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás illeti meg a kritériumoknak megfelelő magánszemélyeket. Arra is van lehetőség ugyanakkor, hogy a napelem mellett hőszivattyút és akkumulátort is beépítsenek, valamint kicseréljék a nyílászárókat. Ha valaki erre jelentkezik, akkor 11,3 millió forinthoz is juthat.

Az elbírálás objektív pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyereket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból.

Mindez remekül hangzik, azonban vannak a pályázatban olyan furcsaságok, amelyekkel nem árt tisztában lenni.

Ki pályázhat?

A pályázat az alacsony jövedelműeket célozza, azonban a szabályok alapján előfordulhat, hogy ez a cél nem teljesül. A jogosultság vizsgálatakor ugyanis nem azt nézik, hogy az adott ingatlanban hányan laknak és nekik mennyi az összevont, majd egy főre lebontott jövedelme, hanem csak a jövedelemmel rendelkező nagykorú tulajdonosok számítanak.

Vagyis előfordulhat, hogy a pénz elnyerése pusztán azon áll vagy bukik, hogy a magasabb vagy az alacsonyabb keresetű házastárs nevén van az ingatlan. Mivel a nyugdíj is jövedelemnek minősül, ha egy család például valamelyik nagyszülő házában lakik, a pályázaton akkor is nyerhetnek ha a keresetük alapján nem lennének jogosultak rá.

A szabály úgy szól, hogy azon háztartás egyik nagykorú tagja nyújthat be pályázatot, amely háztartásnál a beruházással érintett ingatlan 2021. augusztus 30-i állapot szerinti, természetes személy tulajdonosai közül, a 2020-ban jövedelemmel rendelkezők 2020-as a személyi jövedelemadó bevallás szerinti összevont jövedelmének egy főre jutó összege kevesebb mint 4 850 000 forint. A kivás és katás vállalkozók is pályázhatnak.

Ez az összeg havi bruttó 404 ezer, nettó 269 ezer forintos jövedelmet takar kedvezmények nélkül.

Az utolsó havi számla

Érdekes megoldást választottak arra is, hogy a támogatható napelemes rendszer névleges beépített teljesítményét meghatározzák. Ez ugyanis nem haladhatja meg a pályázat által érintett ingatlanra vonatkozó, a pályázat beadását megelőző, a fogyasztó által kézhez kapott utolsó havi villamosenergia fogyasztási számla szerinti fogyasztás kWh-ban kifejezett összegének 0,0109-cel megszorzott értékét, de legfeljebb az 5 kWp-et.

Ezt azt jelenti, hogy ha ez a bizonyos havi fogyasztás eléri a 459 kWh-t, akkor lehet pályázni a maximális összegre és az 5 kWp teljesítményre.

Így ha az adott 30 napban valamilyen oknál fogva az átlagosnál magasabb vagy alacsonyabb volt az ingatlan fogyasztása, akkor nem a megfelelő méretű rendszerre kaphat támogatást a háztartás.

Arra ugyanakkor figyeltek a pályázat megfogalmazásakor, hogy a korábban nem lakott ingatlanok esetén a közüzemi számla kiváltható egy energetikai tanúsítvánnyal.

Megvolt az ablakcsere? Akkor nincs pénz

Furcsa kitétele a pályázatnak, hogy ha valaki a teljes korszerűsítést szeretné igénybe venni, akkor annak kötelező eleme a nyílászárók cseréje, ha pedig ez már megtörtént, akkor csak a napelemek felszerelésére pályázhat. Hogy mely nyílászárók felelnek meg ennek a követelménynek, az az energetikai tanúsításkor derül ki.

Ki fizeti az előzetes tanúsítást?

Bár energetikai tanúsítványt el lehet számolni a pályázatban, ennek maximális összege 24 720 forint, arra nem kaptunk választ, hogy mi történik, ha valaki még a pályázást megelőzően méretné fel ingatlanát annak érdekében, hogy kiderüljön: alkalmas-e például az ablakcsere igénylésére.

A Gépész Holding szakértői szerint a tanúsítás ára emelkedni fog a pályázat hatására, az akár 35-40 ezer forintba is kerülhet ez pedig komoly összeg, ha abból indulunk ki, hogy olyan embereket céloz a pályázat, akiknek a nettó bére a 270 ezer forintot sem éri el.

Elég lesz a pénz?

A szakemberek szerint könnyen lehet, hogy a hőszivattyúkra megadott maximális, közel 2,3 millió forintos összeg nem lesz elég és nem csak a nagyobb ingatlanok esetében. Ennek oka, hogy a munkadíjak nagyon elszálltak az utóbbi években, meg fog lepődni az a megrendelő aki hat számjegyű összeggel kalkulál.

Egy nagyobb, 200 négyzetméteres ház esetében – amelyből bőven találunk rosszabb állapotúakat – Magyarországon, már a hőszivattyú költsége is milliókkal haladhatja meg a megadott maximális értéket. A támogatás mellett természetesen a beruházás így is megéri, de a cél éppen az, hogy az alacsony jövedelmű emberek anyagi elköteleződés, hitelfelvétel nélkül hajthassák végre ezt a fontos beruházást.

Kihez lehet fordulni?

Az Ép-Gépész Holding Kft. az érvényben lévő pályázati beruházásokhoz, saját készletről tudja biztosítani a napelemes rendszerek minden egyes alkotóelemét, kiemelve a magas színvonalú 450 Wp teljesítménnyel rendelkező, közvetlen gyártói beszerzésből származó napelemeket.

Továbbá hőszivattyúk széles termékválasztéka is készletről áll rendelkezésre amivel minden felhasználói igényt ki tudnak elégíteni.

A termékkínálatban elérhetőek a már jól ismert Atlantic -, és Baxi márkák mellett, a Concept hőszivattyúk is. A Concept már több mint 50 éves Európai múltra visszatekintő, megbízható német minőséget garantáló brand, melynek hőszivattyúi most a világ vezető gyártóinak egyikével, a Midea Co. Ltd. -vel közösen, a márkára jellemző magas minőségben gyártott termékek.

Az Ép-Gépész Holding Kft. szakemberei napelem és hőszivattyú témakörben országosan nyújtanak szakmai tanácsot.

Napelem:

kalasz.j@gepesz.hu

kalman.b@gepesz.hu

Hőszivattyú:

azsoth.t@gepesz.hu

kovacs.peter@gepesz.hu

A cikk megjelenését a Gépész Holding támogatta.