„Lehet digitális harcosokat képezni, lehet fenyegetőzni, lehet elkölteni a világ minden pénzét, mármint a mi pénzünket propagandára a császári udvarban. De ez a valósággal szemben kevés” – fogalmazta meg Magyar Péter az ATV új műsorában, a Mérlegben egy vele készült friss interjúban.

Én, mint egy ilyen kis biciklis lengyel fiatal srác vagyok a szovjet hadsereg és a német hadsereg ellen, és velem az önkénteseim 

– vont párhuzamot a Tisza Párt elnöke, aki egy ponton azt mondta, a kormány pontosan tudja, mi hangzik el a Tisza Párt hétfői vezetői értekezletein. Ráadásul azt is lehetségesnek tartja, hogy valaki jelent nekik a párt jelenlévő 12 vezetője közül, de az épület lehallgatását sem zárja ki.

Magyar a Fidesz rendszerének lebontását az olasz maffia hatalmának lebontásához hasonlította, majd az október 23-ai rendezvényüket népszerűsítette.

A pártelnök az interjúban többször is emlegette Orbán Viktor beszédét, amit a miniszterelnök vasárnap mondott el. Az ellenzéki politikus szerint „illegális adatgyűjtésre hívott fel, arról beszélt, hogy a sajátjaikat fogják a legjobban támadni, zaklatni azért, hogy szavazzanak. Mindenkiről tudni akarják, hogy hogy szavazzanak”.

Magyar arra is kitért, szerinte Varga Judit mára cáfolt politikai visszatéréséről szóló hírek csak kommunikációs lufik, a Fidesz számára csak a tematizáció fontos, hogy ne az ország valós problémáiról legyen szó addig se.

A Tisza végrehajtható vállalásainak nevezte a következőket, melyek nagyrészt gazdasági vonatkozású ígéretek:

  • azonnal duplájára emelik a családi pótlékot,
  • a minimálnyugdíjat 120 ezer forintra emelik, differenciált nyugdíjemelés lesz, a nyugdíjasok 97 százalékának adnak maximum plusz 200 ezer forintot,
  • radikálisan csökkentik az áfát az egészséges élelmiszereknél, áfamentessé teszik a vényköteles gyógyszereket,
  • eltörlik azt a szabályt, hogy a csokot vissza kelljen fizetni válás esetén,
  • támogatni fogják az egygyermekes családokat is,
  • emelik a támogatását a beteg gyerekeket nevelő családoknak, 
  • 50 százalékkal növelik az otthonápolási díjat és
  • duplájára emelik az anyasági ellátást is.

Sem a munkát illető adóteher, sem a cégeket terhelő adó nem fog nőni, a 625 ezer forintos mediánbér mértékéig pedig mindenkinek csökkenni fog az szja-terhelése, a minimálbért keresők személyi jövedelemadója pedig a mostani 15-ről 8 százalékra csökkenne egy leendő Tisza-kormány alatt – ígérte, majd a korrupcióra hívta fel a figyelmet:

„van pénz a költségvetésben, csak nem kéne évente 3-5 ezer milliárdot ellopni”.

„Ki is az adóemelés kormánya? Orbán Viktor az, aki megadóztatja az egymillió minimálbérkereső honfitársunkat, bevezeti Európa legmagasabb ÁFA-kulcsát, bevezeti a 4,5 százalékos különadót, ezzel a világ legmagasabb fogyasztói adórendszerét hozza létre” – érvelt Magyar Péter, aki azt is leszögezte, többek közt a déli határzárat megtartaná.

Magyar Péter 120 ezres minimálnyugdíjat és SZÉP-kártyát ígér a nyugdíjasoknak

A Tisza Párt elnöke keddi sajtótájékoztatóján átfogó nyugdíjprogramot ígért. A Fidesz-frakció szerint csak a mentelmi ügyéről akarta elterelni a figyelmet. Bővebben >>>