Az első visszajelzések szerint a rendszer könnyen kezelhető, a NAV által összeállított tervezetek a legtöbbek tavaly megszerzett jövedelmeit és kedvezményeit pontosan rögzíti. Előfordulhat azonban olyan adat, év közbeni változás, számításba vehető kedvezmény, amellyel a NAV, információ hiányában nem számolhatott, ezért célszerű a lehető leghamarabb átnézni az szja-bevallási tervezetek számait - olvasható a NAV közleményében.
Ugyancsak nem kell megvárni a május 22-i határidőt az 1+1 százalékos felajánlással, amelyet egyszerűen az új felületen keresztül is be lehet nyújtani. Elég, ha valaki csak egy szót ismer az általa kedvezményezett szervezet nevéből, hiszen a felület kereső rendszere segít az azonosításban.
Kapcsolódó
Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a NAV rövid tájékoztató videói, amelyek ugyancsak elérhetők a hivatal honlapján és a legnépszerűbb videómegosztó oldalon. A NAV ügyfélszolgálatai, rendkívüli fórumai és kihelyezett fogadóórái segítenek azoknak, akik személyesen szeretnék feltenni kérdéseiket a tavalyi jövedelmekről szóló személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatban.
Ráadásul, azok, akik eddig nem nyitottak ügyfélkaput, még mindig megtehetik azt, így tervezetüket ők is megnézhetik az interneten keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások