Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek. "Lesznek kiadásnövelő intézkedések - mentőknél 10 százalékos, a rendvédelemben 5 százalékos béremelést hajtanak végre" - mondta a miniszter. Az elméletileg örömteli bejelentés azonban volt, ahol hatalmas csalódást okozott, a portál értesülése szerint.
Az Országos Mentőszolgálat dolgozói hónapok óta abban az ígéretben bíztak, amit még a decemberig regnáló főigazgatójuk, Máté Gábor dolgozott ki, utódja Csató Gábor pedig elvileg tovább vitt. Országszerte szakmai fórumokon ismertették a tartalmát, amit értesülésünk szerint az Emmi el is fogadott.
A mentőszolgálat dolgozói a magasabb összegre számítottak. A decemberben megválasztott főigazgató tavaszi vidéki fórumain folyamatosan a mentőtiszteknek 170-220, a mentőápolóknak pedig 80-110 ezer forintos beígért emeléssel nyugtatta a kollégákat. Ráadásul ezt csak az első lépésként harangozták be. A béremelést májusra, de legkésőbb júniusra ígérte az igazgató.
A mostani hír, a mentők között valóságos lavinát indított. Többeknek elfogyott a türelme és legfőképpen a bizalma, több állomáson is adják be felmondásokat.Pedig kormányzati forrásokból a lap birtokába jutott dokumentum szerint az OMSZ állományában jelenleg 166 mentőorvos dolgozik, vagyis a szükséges létszám harmada hiányzik. Ebben a munkaköri csoportban a legmagasabb az elvándorlás mértéke, éves szinten megközelítőleg 90 százalék.
"Az alulfizetett mentőorvosok mellett a mentőtisztek, mentőápolók, mentő-gépkocsivezetők bérét is emelni kell. A mentőtisztek bértábla szerinti bruttó átlagbére 206 000 forint, a legnagyobb létszámot kitevő mentő-gépkocsivezető és mentőápoló munkakörökben foglalkoztatottak bére is 13 százalékkal elmarad a hazai bruttó átlagkeresettől, ez ma átlagosan 135 000 forint" - olvasható az Emmi-nek benyújtott és ott elfogadott tervezetben.
Reagált az OMSZ
Az Országos Mentőszolgálat szerint a 168ora.hu írása téves információk alapján hamis következtetéseket tartalmazott. A "mentő életpálya" nem egyszeri intézkedést, hanem a mentődolgozók érdekében végzett folyamatos tevékenységet jelent. Csató Gábor főigazgatói programja ezt az akciótervet tartalmazta, januári kinevezésével a program végrehajtása, a mentő életpálya megvalósítása megkezdődött - írja közleményében a hivatal.Az OMSZ szerint, megtett és folyamatban levő lépések között egyebek mellett többlépcsős béremelés - a mentők bére az elmúlt időszakban is emelkedett -, munkaruha beszerzés (a közbeszerzés előkészítése már zajlik), a mentők szakmai kompetenciájának és szakmai fejlődésének rendezése, illetve folyamatos támogatása szerepel, amelynek keretében protokollok készültek, továbbképzések kezdődtek. Ezen felül új mentőkocsik beszerzése is zajlik: 193 darab új mentőautó áll szolgálatba májustól kezdődően, ami azt jelenti, hogy az ország összes eset-rohamkocsiját kormányzati forrásból újakra cserélik.Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Versenyfutás a mezőgazdaságban: így fogja a mesterséges intelligencia újra írni az ősi mesterséget