A Grand Hotel létrehozása 9,2 milliárd forintba került, ehhez 3,2 milliárd forint támogatást biztosított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A négycsillagos hotelben 149 szoba található, a Hotel Portobellóban 90 szoba van, a két helyszínen évente 125 ezer vendégéjszakával számolnak - mondta Hernádi Zsolt, a létesítmény befektetője, egyben a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója. 

A komplexumot két év alatt építették fel Esztergom belvárosában egy több mint tíz évig betonvázként álló, félbemaradt szálloda helyén - tette hozzá a hétfői bemutatón Herdádi az MTI beszámolója szerint. 

Könnyid László, az MTÜ általános vezérigazgató-helyettese a rendezvényen arról beszélt, hogy a turizmus jó nyarat zárt, júniusban 66, júliusban 22, augusztusban pedig 16 százalékkal haladta meg a vendégéjszakák száma az előző év hasonló időszakit. Őszre is optimisták az előrejelzések. Szeptemberre a tavalyinál 25 százalékkal magasabb a megvalósult és a foglalt belföldi éjszakák száma, a külföldi vendégéjszakáké pedig csaknem négyszeresére emelkedik - ismertette a vezérigazgató-helyettes.

Könnyid László tájékoztatása szerint a nyáron a korábbi időszaknál 60 százalékkal több vendég érkezett Esztergomba, 87 százalékuk belföldi volt. A foglalások 71 százalékát szállodában, 13 százalékát panzióban töltötték el.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, céljuk, hogy a turizmus újra a gazdaság egyik húzóágazata legyen. Az ágazat a tavalyi első két hónapban a GDP 13 százalékát biztosította. A 2019-es "bezzeg év" számai várhatóan 2022-re érhető el újra.

Flesch Tamás, a szállodát üzemeltető Continental Group ügyvezetője elmondta, a két szálloda piacra lépésével egy hiánypótló kínálat jelent meg. Egyrészt több száz fős konferenciák is megrendezhetők a komplexumban, másrészt családi kikapcsolódásra is alkalmasak.