Nagy Márton által vezetett tárca ismertette, augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3025,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ez az egész éves várható pénzforgalmi hiány (4774,0 milliárd forint) 63,4 százaléka, ami azt jelenti, hogy

az időarányosnál (66,6 százalék) kedvezőbb az éves hiány eddigi teljesülése hazánkban

 – írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Leszögezték, a kormány négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia

Mint sorolták: a központi alrendszer hiányán belül a központi költségvetés 3012,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 109,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 122,6 milliárd forintos hiányt mutattak.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 8,7 százalékkal magasabban alakultak. Ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók esetében megközelítőleg 10 százalékos növekedés történt.

Kamatkiadásokra augusztus végéig 2928,3 milliárd forint került kifizetésre, ami 514,5 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ezt egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete okozza.

Az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatásokra fordított, összesen 1654,5 milliárd forint kifizetés 172,8 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakánál. Meghaladták a tavalyi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások is. Augusztus végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 4954,6 milliárd forint, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1969,5 milliárd forint kifizetése történt meg.

Augusztusban, egy hónap alatt, a központi alrendszer 239,1 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 414,3 milliárd forintos hiánnyal.

Óriási bajban leszünk, ha bejön az IMF jóslata: veszedelmes dolgok miatt fújtak riadót

Vészterhes időkre figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap, amelynek legfrissebb előrejelzése előrevetíti, Magyarország államadóssága 2030-ra megközelítheti a GDP 80 százalékát; a magas kamatkiadások tartósan terhelik majd a költségvetést, miközben a finanszírozási tartalékok szűkösek maradnak hazánkban. Bővebben >>>

Ebben a hónapban a költségvetés uniós programokhoz kapcsolódó bevételei 311,3 milliárd forinttal, 436,8 milliárd forintra nőttek. Ez legnagyobbrészt annak köszönhető, hogy az Európai Bizottság átutalta a pedagógusbér-emelés kapcsán kitűzött mérföldkövek teljesítéséhez kapcsolódó, mintegy 587 millió eurónyi forrást, valamint visszatérítette a KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési intézkedések 2025. II. negyedévi kiadásainak uniós részét (131 millió euró). Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is,

2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra, ami meghaladja a GDP 1,1 százalékát

– közölte az NGM.