Érd pénzügyi helyzete annyira kritikus, hogy az önkormányzat már a kötelező alapellátások finanszírozását sem tudja biztosítani. Ha nem érkezik kormányzati segítség, a város valóban csődhelyzetbe kerülhet – mondta Csőzik László, Érd polgármestere az ATV műsorában.
„Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”
– tette hozzá. A polgármester szerint Érd költségvetése 22 milliárd forint, ez csupán a legalapvetőbb működésre elegendő, de fejlesztésekre, például útfelújításokra már nem marad forrás, és azonnal szükségük van további kormányzati forrásra.
Ha nem érkezik kormányzati segítség, a város valóban csődhelyzetbe kerülhet.
A polgármester kitért arra is, hogy az állami normatív támogatás mértéke rendkívül alacsony, emiatt a város kénytelen teljes adóbevételét az alapvető szolgáltatások fenntartására fordítani.
A város lakossága már elérte a 80 ezret, azonban az iparűzési adóbevétele alacsony, mivel a kertvárosi jelleg miatt kevés a beruházás, de a polgármester szerint az itt élők sem szeretnének több ipari létesítményt. Az infrastruktúra is jelentős fejlesztésre szorul.
Csőzik László szerint másfél milliárd forintra lenne szükség.
A polgármester szerint a kormánynak meg kell értenie Érd sajátos helyzetét, ezért először levelet ír Orbán Viktornak, ha nem kap választ, akkor személyes találkozót kezdeményez a miniszterelnökkel.
A kórházi mocsoktól sírógörcs kerülgeti a pácienseket, de egyelőre nincs megoldás
Már hónapok óta nem takarítják az érdi kórházat, legalábbis erre utal egy édesanya nyilatkozata, aki a gyermekét vitte védőnőhöz. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban