Árrekorderré válhatnak a víziszárnyasok Magyarországon, ahol az uniós átlag felett drágulnak az élelmiszerek, és ötödik hónapja csökken az élelmiszerboltok forgalma – számol be róla az RTL. A csatorna riportjában a vásárlók is arra panaszkodtak, hogy a liba többszörösébe kerül, mint a baromfihús.
A forgalmazók is arra figyelmeztetnek, hogy a liba ára borsos lesz: míg tavaly egy kiló egész libát meg lehetett venni 1600-1700 forintért, addig ez idén inkább 2700-2800 forint lesz a Tranzit-Food Kft. szerint.
A madárinfluenza minden más állatnál nagyobb arányban pusztította a víziszárnyasokat. Ráadásul miközben harmadával kevesebb liba és kacsa maradt Európában, mint amennyit a fogyasztók vásárolnának, a felénél is többel drágult a takarmány. Szabó Ákos, a Tranzit-Food ügyvezetője szerint kevesebb, mint 60 százalékra esett vissza az állomány, ezért drágul jobban a libahús a csirkénél, vagy a pulykánál.
A baromfihús árának tetőzéséig pedig még hónapok lehetnek hátra, addig pedig a csirkehús is tovább drágulhat. Raskó György agrárközgazdász szerint ebben az évben akár további 10 százalékkal is emelkedhet a csirkehús ára, amely jövő tavaszra stabilizálódhat.
Augusztusban a csirkecomb ára 61 százalékkal, a bontott csirkéé 57 százalékkal, a csirkeszárny ára pedig 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről