A kutatás során 400 vállalkozás kérdeztek meg, akiknek a válaszaiból kiderül, hogy a háború, az állami beruházások elmaradása és a lakosság kivárása miatt a vállalkozások 48 százalékának csökkent és csak 26 százalékának nőtt az árbevétele tavaly.
Nagy szóródást mutatott az árbevétel-arányos jövedelmezőség: a cégek 52 százaléka 0-5 százalék közötti nyereséget ért el, 41 százalék pedig 5 és 10 százalék közötti profittal zárta a tavalyi évet és csak 7 százaléka a vállalkozásoknak könyvelt el 10 százaléknál magasabb profitmarzsot – írja a kutatás összefoglalója alapján az MTI.
Az ÉVOSZ felmérése alapján idén a vállalkozások kevesebb mint negyede (22 százalék) számít a tavalyinál magasabb árbevételre, 44 százalék vár csökkenést, 33 százalékuk változatlan árbevétellel számol. Minden második cég (52 százalék) válaszolt úgy, hogy árbevétel-arányos jövedelmezősége idén romlani fog, és csak 11 százalék vár növekedést.
A válaszadók 82 százaléka a megrendelések hiányát, 52 százaléka a tisztességtelen versenyt jelölte meg a működést leginkább akadályozó tényezők között, a harmadik helyre a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága került, 48,1 százalékkal, az inflációt valamint a magas adminisztrációs terheket egyaránt 44,4 százalék említette.
A szűkülő piac ellenére a cégek 63 százaléka tervezi az alkalmazottak megtartását és 26 százaléka csökkentené a létszámot.
Továbbra is sújtja a cégeket az eredmények alapján a lánctartozás és a késedelmes fizetés, utóbbival az elmúlt fél évben tízből kilenc vállalkozás szembesül. A felmérésben résztvevő cégek 81,5 százalékának volt kintlévősége, ami átlagosan a kiszámlázott árbevétel 11 százalékát érte el 2024 végén.
A lánctartozás mértéke a válaszadók 45 százaléka szerint növekedett partnerei körében, a többieknél nem változott.
Az árváltozásokat a válaszadók 55,6 százaléka egyáltalán nem tudta érvényesíteni a megrendelők felé.
Mélyrepülésben az építőipar, kétségbeejtő helyzetben az ágazat
2025 februárjában az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött, éves szinten 4,5 százalékos visszaesést mutatott.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Ezt nehogy megegye: népszerű terméket hívott vissza a Nébih
