A kiemelt ügyek igazgatóságát 2012 szeptember hozta létre a kormány, azóta folyamatosan együtt dolgoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A KÜI igazgatója, Helik Ferenc a lapnak nyilatkozva elmondta: a közös ellenőrzések eredményeként az elmúlt három évben összesen mintegy 800 millió forint bírságot szabtak ki, ennek eddig 70 százalékát fizették be a vállalkozások.
Az új módszereken alapuló, központi ellenőrzés nyomán csak ebben az évben csaknem 600 tonnányi problémás terméket foglaltak le, köztük lejárt minőségmegőrzési idejű, bizonytalan eredetű és élelmiszer-biztonsági szempontból veszélyes árut. Az idén új elemként az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) is segítette a hatóság munkáját. Ennek hatása, hogy nagy számban tűntek el a piacról olyan vállalkozások, amelyek kizárólag az "áfacsalt termékek kereskedelmére voltak berendezkedve". Az ellenőrzés még hatékonyabbá tétele érdekében jövőre új informatikai rendszer kiépítését tervezi a Nébih, amelynek segítségével a különböző forrásból érkező adatokat egy közös adatbázisban tudják összekötni.