Idén májusban a kivitel értéke 6,8 milliárd euró (2387 milliárd forint), a behozatalé 6,7 milliárd euró (2354 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 29, az importé 25 százalékkal csökkent. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala behozatalban 1,5, kivitelben 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 2,8 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 7,9, a dollárral szemben 11 százalékkal gyengült.

Májusban az egy évvel korábbihoz képest:

  • A gépek és szállítóeszközök 2019. májusi áron számított kivitele 34, behozatala 33 százalékkal csökkent. A közúti járművek importja és exportja is közel felével esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A mindkét oldali csökkenés elsősorban a személygépkocsik, valamint a gépjárműalkatrészek forgalomváltozásával függ össze. Az energiafejlesztő gép és berendezés importja több mint harmadával, exportja több mint felével kisebb lett a tavalyi év azonos időszakához képest, amit kivitelben és behozatalban egyaránt a belső égésű motorok alkatrészeinek, ezen kívül exportban még a dízelmotorok és a benzinmotorok forgalomváltozása befolyásolt. Az általános rendeltetésű ipari gép és berendezés importja 40 százalékkal, exportja közel harmadával visszaesett, amit mindkét oldalon a lég- vagy vákuumszivattyú, a folyadékszivattyú, ezen kívül importban az erő- és nyomatékátviteli berendezések, exportban a csap és csapszerelvények forgalomváltozása eredményezett. A villamos gép, készülék és műszer exportja több mint ötödével, importja közel harmadával mérséklődött. A csökkenés behozatalban és kivitelben is az elektromosan szigetelt huzal és vezeték, ezen kívül importban az elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet, továbbá az áramkör kapcsolására és védelmére szolgáló készülékek, exportban a kapcsolótábla, -panel, -tartó, -asztal, -doboz és -foglalat forgalomváltozásával magyarázható.
  • A feldolgozott termékek exportvolumene 17, importja 2,9 százalékkal kevesebb lett. Az export volumencsökkenéséhez nagymértékben hozzájárult az autóiparhoz kapcsolódó szakmai, tudományos, ellenőrző műszereknek és készülékeknek, az egyéb fémtermékeknek, valamint a gumigyártmányoknak a koronavírus okozta járvány miatti jelentős forgalom-visszaesése. Az import csökkenésében egyrészt a fémipari termékeknek, másrészt az autóipari alkatrészeknek a forgalomváltozása játszott közre, amit a COVID-19 kezeléséhez szükséges szakmai, tudományos, ellenőrző műszerek és készülékek jelentős beszerzése se tudott ellensúlyozni. Ugyanakkor a gyógyszer, gyógyszerészeti termékek esetében mindkét oldalon volumennövekedés figyelhető meg.
  • Az energiahordozók exportvolumene 9,1, importvolumene 11 százalékkal visszaesett, ami mindkét oldal esetében a kőolaj és kőolajtermékek, ezen kívül importban még a természetes és mesterséges gáz, valamint a villamos energia forgalomváltozásával magyarázható.
  • Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,3, a behozataláé 12 százalékkal csökkent. A mindkét oldali mérséklődést a hús és húskészítmény forgalomváltozása eredményezte. Az importhoz képest kisebb mértékű volumencsökkenés figyelhető meg az exportoldalon, amihez a gabona és gabonakészítmények exportnövekedése is hozzájárult.
  • Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 27, az onnan érkező behozatalé 29 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi többlet 127 millió euróval mérséklődött, 868 millió eurót tett ki. Az export 78, az import 66 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
  • Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 19 százalékkal kisebb, a behozatalé 10 százalékkal nagyobb lett. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 418 millió euróval romlott, és 766 millió eurós passzívumot mutatott.

 

2020. január-májusban:

  • A kivitel értéke 40,1 milliárd euró (13,7 ezer milliárd forint), a behozatalé 38,7 milliárd euró (13,3 ezer milliárd forint) volt.

2020. január-májusban az egy évvel korábbihoz képest:

  • A kivitel volumene 12, a behozatalé 7,3 százalékkal csökkent.
  • A termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,3 milliárd euróval mérséklődött, és 1,4 milliárd eurót tett ki.
  • A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala behozatalban 3,0, kivitelben 5,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány 2,2 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 7,7, a dollárhoz viszonyítva 11 százalékkal leértékelődött.