Nem állapított meg a Nébih jogszabálysértést annál a 24 termékmintánál, amelyet egy célellenőrzéssel nemrég abból a szempontból vizsgáltak meg, van-e különbség az ausztriai és a magyar fogyasztóknak szánt élelmiszerek között - közölte a portállal a hivatal. A mintákat hazai, illetve osztrák áruházláncok (Spar, Metro, Lidl, Hofer/Aldi) kiskereskedelmi egységeiből szerezték be.
A hatóság egyes élelmiszereknél az érzékszervi jellemzőkben és az élvezeti értékben talált különbséget. A Nébih a célellenőrzésen túl 2014-2016-ban összesen 766, Ausztriából származó termékmintát ellenőrzött, amelyek közül 8 nem felelt meg az előírásoknak. Két tejféleségnél és 6 édesipari terméknél találtak olyan összetételi-minőségi hibákat, amelyek miatt bírságolniuk kellett, vagy forgalmi korlátozást kellett elrendelniük. A 24 termékmintás Nébih-vizsgálat nyomán most a kormány átfogó élelmiszer-piaci ellenőrzést indított.
Kapcsolódó
A hivatal tájékoztatása szerint a vizsgálat során élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel, és az ellenőrzött élelmiszerek megfeleltek a saját csomagolásukon megjelentetett jelöléseknek is. A problémát a hivatal egyes mintáknál abban látta, hogy az osztrák, illetve a magyar fogyasztónak szánt termékek egyes érzékszervi jellemzőjükben és élvezeti értékükben különböztek egymástól, miközben megjelenésük, márkanevük és megnevezésük hasonló volt.
Az agrárszektor.hu kérdésére a Nébih összegyűjtötte, hogy a 24 termékmintás célellenőrzésen túl hányszor és milyen eredménnyel ellenőriztek osztrák származású élelmiszereket 2014-2016-ban. A hivatal tájékoztatása szerint az elmúlt három évben összesen 766 darab, Ausztriából származó termékmintát vizsgáltak meg, amelyek közül nyolc nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt