Felszámolási eljárás alá került az egyik legnagyobb hazai Suzuki-dealernek számító, négy budapesti és egy kecskeméti márkakereskedéssel rendelkező Top-Autó cégcsoport - értesült a NAPI Online. Információnkat megerősítette Rafay János társtulajdonos-ügyvezető is. Elmondta: a két cég, a Top-Autó Kft. és a Top-Autó 2 Kft. önmaga ellen indított felszámolási eljárást, ám ennek okairól, illetve arról, hogy mi vezetett idáig, egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Az igazságügyi tárca online adatbázisa még nem tud a felszámolásról. Az viszont kiderül az adatokból, hogy a nyolcmillió forint jegyzett tőkével bíró Top-Autó másik társtulajdonosa Kovács Attila, a közel 34 milliós Top-Autó 2 Kft. tulajdonosai között pedig a két magánszemély mellett az előbbi cég szerepel. Az adatbázis szerint továbbá tavaly szeptemberben és idén október végén az APEH végrehajtást rendelt el a Top-Autó 2 ellen.A legfrissebb, elérhető beszámolók a 2004-es évre vonatkoznak. Ezek szerint a Top-Autó tavalyelőtt 3,5 milliárd forint bevétel mellett 73,6 milliós mérleg szerinti eredményt ért el, a 2003-as 3,6 millió forint után. A Top-Autó 2 papír szerint rosszabbul muzsikált, 2,4 milliárdos bevételt és 19,6 millió forintról 9,6 millióra csökkenő eredményt mutatott fel. A felszámolásnak egyébként a külső szemlélő számára is egyértelmű jelei vannak. Az egyik budapesti telephelyen, a Top-Autó 2 Frangepán utcai székhelyén például üresen kong a kiállítóterem, új gépkocsik helyett csak a fal mellett felhalmozott aktákat látni, bár ottjártunkkor megtudtuk, a szerviz még működik.Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője az ügy kapcsán közölte: a Top-Autó a Suzuki-eladások tekintetében a márkakereskedők élmezőnyébe tartozott. Az értékesítéssel nem is volt baj, a társaság súlyos gondjai vélhetően a gyors terjeszkedéssel, s ehhez kapcsoldóan a túlzott hitelfelvétellel magyarázhatóak. Hozzátette: a társaságot, ezen keresztül a kereskedéseket már hónapok óta a bank irányítja. (Információink szerint a Merkantil Bankról van szó, ám ezt az értesülést lapzártánkig nem kommentálták a hitelintézet illetékesei.) A Magyar Suzuki csak áttételesen, bankokon keresztül van pénzügyi kapcsolatban a márkakereskedésekkel, így azok financiális gondjaira nincs rálátása - fogalmazott Tihanyi. Elmondása szerint jelenleg a Suzuki-Top hálózatában nincs újaautó-eladás, és egyelőre nem tudni, mi lesz az értékesítési egységek sorsa. Kérdésünkre, miszerint a Magyar Suzuki esetleg átvenné-e a márkakereskedések üzemeltetését, a szóvivő azt felelte, erről nincs szó, mivel a Magyar Suzuki nem foglalkozik közvetlen értékesítéssel. Tihanyi szerint mivel jól bevezetett egységekről van szó, könnyen lehet, hogy akad vevő a kereskedésekre, így azok végül folytathatják működésüket.
További részletek