Megszűnik a papíralapú TB-kiskönyv, valamint elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást is, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező pihenőideje és a munkaidőre vonatkozó szabályok betartása érdekében a foglalkoztató elektronikus felületen kérhet adatot arról, hogy az általa foglalkoztatott vagy foglalkoztatni kívánt személy mely más egészségügyi szolgáltatónál és milyen jogviszonyban dolgozik.
A képviselők 167 igen, 11 nem szavazattal és hét tartózkodás mellett fogadták el a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosítását.
A TB-kiskönyv helyette elektronikus felületen lehet majd lekérdezni a biztosítási jogviszonyokat, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat és a baleseti táppénzre vonatkozó adatokat. A módosítás 2026. január 1-jén lép hatályba.
Kapcsolódó
A módosítás megteremti a feltételét annak is, hogy az állam által a középiskolások számára az ingyenes jogosítványszerzéséhez kapcsolódó elméleti tanfolyam köznevelési alapfeladat legyen. A módosítás biztosítja továbbá, hogy a középiskolás tanulónak a tanulmányai lezárását követően is további 12 hónap álljon rendelkezésére az ingyenes jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti ismeretek elsajátítására, valamint az elméleti vizsgák letételére a tanulmányi rendszer használatával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország
Nincs menekvés, kétmilliós büntetés is jöhet: beindul a NAV ellenőrzés-sorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Figyelem: nemzetbiztonsági kockázatnak tartják ezeket a kínai importcikkeket

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből
