Bemutatta saját családi pótlék kalkulátorát a Demokratikus Koalíció. Dobrev Klára, a DK elnöke közölte, 2008 óta nem változott a családi pótlék összege, miközben az árak az egekben vannak.
A DK közlése szerint a családi pótlék elvi, erkölcsi ügy, nem lehet, hogy egy gyerek jövőjét az határozza meg, hogy hova született és hogy mennyit keresnek a szülei, mivel szerintük minden gyereknek jár a tisztességes élet.
Ezért a programjuk részeként drasztikusan megemelnék a családi pótlékot: két és félszeresére, egyedülálló szülők esetében három és félszeresére.
Megemlítik, hogy míg a Fidesz egyáltalán nem akar hozzányúlni a családi pótlékhoz, addig a Tisza csak megduplázná azt, ami ugyan pár évvel ezelőtt egy tisztességes emelés lett volna, a DK szerint mára már ez sem ér sokat.
A DK tervezete alapján egy gyermek esetén 30 500 forint járna a mostani 12 200, és a Tisza által tervezett 24 400 forintos családi pótlék helyett, míg két gyermeknek 66 500 forint járna a mostani 26 600 forint, és a Tisza számításai szerinti 53 200 forint helyett. A háromgyermekesek jelenleg 48 000 forintot kapnak, ami a Tisza programja alapján 96 000 forint lenne. Ezzel szemben a DK kormányra kerülés esetén 120 ezer forintot fizetne.
Nem akármilyen javaslat látott napvilágot: 50 százalékkal emelnék a nyugdíjakat
A Demokratikus Koalíció szerint az ő nyugdíjprogramjuk keretében még a Tisza Pártnál és a Fidesznél is több nyugdíjat adnának az időseknek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.