Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor elmondta:

  • az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg.
  • A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások.

A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

Kép: Pikó András hivatalos Facebook-oldala

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát.

Szerinte az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

 

Újranyit a Corvin Áruház

A Corvin Áruház a főváros egyik legrégebbi nagyáruházaként üzemelt, most pedig több mint fél évszázad után ismét láthatóvá válik az épület homlokzata, ősszel a vásárlók előtt is megnyitja kapuit. Bővebben>>>