Arató Gergely DK-s országgyűlési képviselő, Kőbánya egyéni képviselője fordult írásbeli kérdéssel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez a tárcavezető által bejelentett új budapesti cargo reptér kapcsán.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett, hogy a miniszter bejelentése szerint a beruházás előkészítése megkezdődött, azonban jelenleg még nem döntöttek arról, hogy kik vesznek részt befektetőként a projektben.

Arató Gergely arra volt kíváncsi, hogy 

  • Melyik helyszínre tervezik az új cargo repülőtér megépítését, és milyen időkeretben valósulhat meg a projekt?
  • Számításaik szerint mekkora forgalomcsökkenésre lehet számítani Ferihegyen az új repülőtér megnyitásával?
  • Mi indokolja a koncessziós konstrukció választását ebben az esetben is? Vizsgálták-e az állami vagy vegyes tulajdonú modell lehetőségét?
  • Milyen szempontok alapján kívánják kiválasztani a beruházásban részt vevő külföldi befektetőket, és hogyan biztosítják Magyarország nemzetbiztonsági és gazdasági érdekeinek védelmét, különös tekintettel arra, hogy stratégiai jelentőségű infrastruktúráról van szó?5. Van-e bármilyen előzetes megállapodás vagy egyeztetés már konkrét államokkal, cégekkel – például kínai vagy közel-keleti társaságokkal – az együttműködésről?

Nagy Márton megbízásából Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára válaszolt, aki leszögezte, hogy

az Ön által feltett kérdések idő előttiek, ugyanis a beruházásnak jelenleg csak az előkészítő szakasza kezdődött meg a kormányhatározat kihirdetésével. Ennek során az Ön kérdései által érintett témakörök is a vizsgálat részét képezik, hogy megalapozott és kielégítő megoldási javaslatokkal állhassunk elő, amelyek Magyarország nemzetbiztonsági, stratégiai és pénzügyi érdekeit helyezik előtérbe.

Az államtitkár biztosította a képviselőt, hogy a kormány a közvéleményt folyamatosan tájékoztatni fogja az előrehaladásról. A projekt előkészítését minden vonatkozó uniós és hazai jogszabály és előírás figyelembevételével, a közelben lévő önkormányzatokkal egyeztetve, a társadalmi és nemzetgazdasági érdekek szem előtt tartásával fogják lefolytatni.

Reptéri gyorsvasút

Arató Gergely a szintén bejelentett ferihegyi reptéri gyorsvasút kapcsán is tett fel kérdéseket a gazdasági csúcsminiszternek. Emlékeztetett, hogy a tervek alapján új nyomvonal épülne a Nyugati pályaudvar és a repülőtér között, a légi kikötőnél pedig föld alatti állomás létesülne. A beruházást koncessziós konstrukcióban kívánják megvalósítani, a szükséges forrásokat a leendő koncesszor biztosítaná.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Az ellenzéki képviselő ennek kapcsán azt kérdezte, hogy

  • Valóban sor kerül-e a közvetlen gyorsvasúti kapcsolat kiépítésére a Liszt Ferenc Repülőtér és a főváros, illetve az országos vasúti hálózat között? Ha igen, mikorra várható a beruházás elindítása, illetve befejezése?
  • Mi lesz a pontos nyomvonal, és mely pontokon érintené Kőbányát? Hány megállóval, milyen integrációval számolnak?
  • Mi indokolja a beruházás koncessziós formában történő megvalósítását? Készült-e hatástanulmány arról, hogy ez az üzemeltetési forma költséghatékonyabb vagy fenntarthatóbb, mint az állami beruházás?
  • Hogyan kívánják biztosítani, hogy az utasok számára a szolgáltatás elérhető árú, kiszámítható és megfelelő színvonalú legyen?

A fenti kérdésekre szintén Fónagy János válaszolt a tárcavezető nevében, emlékeztetett, hogy a repülőtér minden eddigi rekordot megdöntve 17,6 millió utast fogadott és indított 2024-ben. Történelmi csúccsal, több, mint 4 millió utas kezelésével zárta 2025 első negyedévét is a repülőtér. Áprilisban már 1 663 524 utas haladt át a repülőtéren, 19,5 százalékkal több, mint a tavalyi rekordév negyedik hónapjában.

Folyamatosan újabb úticélok válnak elérhetővé a Budapest Airportról, amely a Közép-Kelet-Európai régió egyik legfontosabb légikikötőjévé vált – a Nyugat és Kelet közötti kapcsolat mintapéldája. Ez a dinamikus növekedés teszi szükségessé a repülőtérre vezető, már megkezdett közúti fejlesztéseket, valamint a vasúti kapcsolat kialakításának vizsgálatát is

– közölte, majd megismételte, hogy a képviselő által feltett kérdések még idő előttiek.