A szöveg a holland kormány honlapján olvasható, és bár a pár bekezdésben Magyarország neve egyszer sem szerepel, a szöveg alapján mégse nehéz rájönni, hogy a Magyarországon elfogadott felhatalmazási törvény miatt született meg a nyilatkozat - írja a 444.hu.
Mint az aláíró országok írják, ebben a példa nélküli helyzetben törvényszerű, hogy a tagállamok rendkívüli lépéseket tesznek azért, hogy megvédjék polgáraikat és túljussanak a válságon. Ugyanakkor az aláírókat mélyen aggasztja, hogy egyes elfogadott vészhelyzeti intézkedések a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok alapelveinek megsértésének veszélyét hordozzák.
Ezeket a rendkívüli intézkedéseket ugyanis csak a feltétlenül szükségesekre kell korlátozni, arányosnak és ideiglenes jellegűnek kell lenniük, rendszeres felülvizsgálatnak kell alávetni ezeket, és tiszteletben kell tartsák a fent említett alapelveket és a nemzetközi jogi kötelezettségeket. Ezen kívül nem korlátozhatják a szólásszabadságot és a sajtó szabadságát.
Az aláíró kormányok szerint közösen, az európai alapelvek és értékek mellett kiállva kell túljussunk ezen a válságon, épp ezért támogatják az Európai Bizottság kezdeményezését, hogy vizsgálják meg minden tagállam rendkívüli intézkedéseit, illetve azok végrehajtását, illetve felkérik az Általános Ügyek Tanácsát, hogy ha szükségesnek látják, foglalkozzanak a kérdéssel.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben