Budapest II. kerületében az „Ukrán függetlenség tere” elnevezést kapja Víziváros egyik eddig névtelen közterülete. Őrsi Gergely polgármester támogatta Berg Dániel alpolgármester előterjesztését.

Az alpolgármester szerint az orosz-ukrán konfliktus évfordulójáról való megemlékezésen túl a tér elnevezése Ukrajna nemzeti és állami függetlenségére, területi szuverenitásának sérthetetlenségére is utal. 

A Külügyminisztériummal szemben kapott helyet

Az eddig névtelen közterület az ukrán nemzeti költőről elnevezett Tarasz Sevcsenko tér közvetlen szomszédságában található, a Szent Flórián vértanú görögkatolikus templom mellett, a Külügyminisztérium épületével szemben.

Az Ukrán függetlenség tere sétatávolságban lesz a Külügyminisztériumtól
Kép: Google Maps

A hatályos jogszabályok alapján a mai döntését követően Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése szavaz majd a közterület elnevezéséről – tudatta az alpolgármester.