Regisztráltunk, feltöltöttük a folyószámlát, a rendelkezésre álló idő rövidsége dacára felkészültünk, most mégis rajtunk, a becsületesen fizetni szándékozókon csattan az ostor - osztotta meg tapasztalatait a Napi Gazdaság Online-nal egy húszjárműves kamionflottát üzemeltető, nemzetközi fuvarozást végző kft. névtelenséget kérő illetékese. A cég járművei gps-alapú fedélzeti eszközzel vannak felszerelve, a jelek szerint hiába, hiszen olyan kocsi után is vonják az útdíjat a feltöltött folyószámláról, ami már június 30-án este 10 órakor elhagyta az országot Szlovákia felé. A jelenleg Nürnbergnél járó kamion után 67 ezer forint útdíjat emelt le a szolgáltató.

Amint arról beszámoltunk, a határokon is fennakadással indult a nap.

Tovább is van: a 6-os főúton megtett 30 kilométeres útra egy öttengelyes, Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású jármű után közel 37 ezer forintot számítottak fel, azaz bő ezer forintos kilométerdíj jött ki. És még ez sem minden: a Rajka-Cegléd útvonalon a hivatalos útdíjportál számításai szerint nem egészen 18 ezer forint volna a tarifa egy hasonló kamionra, a számláról ennek közel négyszeresét, bő 70 ezer forintot vontak le.

Ha Önnek is van személyes tapasztalata a kialakult helyzetről, kérjük, ossza meg velünk kommentben, vagy a napionline@napi.hu mailcímen.

A kft.-nél úgy tudják, nem egyedi eset az övék, gps-szolgáltatójuk közlése szerint más cég is jelzett hasonló gondokat: egy több napja Horvátországban tartózkodó kamionra például büntetést szabott ki a rendszer.

Úgy fogy a pénz a számlánkról, mintha dézsából öntenék - fogalmazott a cég illetékese, aki szerint az autópályakezelő vizsgálatot ígért, ám azt nem tudni, mikor utalják majd vissza a jogosulatlanul leemelt összegeket. Hozzátette: az is gond, hogy a rendszer azt nem mutatja meg, melyik útszakasz (állítólagos) használata után vonják le a pénzt.

Egy belföldi viszonylatban fuvarozó vállalkozó arról tájékoztatta lapunkat, hogy az első nap regisztráltak, beépítették a gps-készülékeket a járműveikbe, de a rendszer nem engedi használni őket.

Leállt, vizsgálják

A rendszer indulása után nem sokkal egy és három óra között, illetve 7.30 és 10 óra között leállt a rendszer, majd ezt követően újraindult. A leállás idején nem kellett fizetni az úthasználatért, utána viszont igen. Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e-útdíj projektjének szakmai szóvivője lapunknak elmondta, hogy - rosszindulatú - túlterhelési támadás érte az informatikai rendszert.

Vizsgálják a túlterheléses támadást, ami az e-útdíj rendszert érte hétfőn hajnalban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő. Hozzátette: változatlanul az a cél, hogy a hazai fuvarozók regisztráljanak, eddig már 60 ezren tették meg ezt. Giró-Szász András azt mondta, a rendszer működésének hétfő az első napja, s egy-két hét után meg kell majd nézni, hogy kell-e bármit is módosítani rajta. Kijelentette: a rendszer az előzetes terveknek megfelelően indult el, s lényege, hogy felszámolja a korábbi rossz alapokon nyugvó rendszert.


A kaposvári és kiskunfélegyházi vágóhíd részére fuvarozó élőállat-szállítók arról számoltak be, hogy bár már június 24-én, hétfőn lehetett regisztrálni az útdíjportálon, és aznap meg is rendelték a fedélzeti egységeket (obu) az i-Cell Kft-től, azok nem érkeztek meg időben - tájékoztatták lapunkat  . Annak ellenére, hogy úgy hirdették, raktárról történik a szállítás, múlt héten nem érkeztek meg az obu-k, többszöri érdeklődésre pedig péntek késő délután kaptak egy e-mailt, hogy csak július 1-jén vagy 2-án tudják szállítani, addig mindenki váltson viszonylati jegyet.

Az érintett fuvarosok közül így senki nem jutott hozzá a fedélzeti egységhez. Vasárnap Kaposváron próbáltak volna viszonylati jegyet váltani előre, hogy az élőállatos autóknak ne hajnalban kelljen sorbaállniuk. Az első felkereset benzinkútnál nem volt rá lehetőség, a másodiknál nem is hallottak róla, a harmadiknál találtak csak gépet, de ott közölték, hogy csak éjfélkor fogják beüzemelni. Ma reggel újabb e-mail landolt náluk azzal, hogy a megrendelt OBU S900 fedélzeti egységet műszaki ok miatt visszahívják, helyette másikat tudnak felajánlani.

Amint arról beszámoltunk, a fuvarozók többször fordultak a miniszterelnökhöz, később a gazdasági és a fejlesztési tárca vezetőjéhez, legutóbb pedig a miniszterelnökséget vezető államtitkártól kérték a rendszer bevezetésének elhalasztását. A fejlesztési tárca határozottan jelezte korábban, hogy nem halasztják el a július 1-jei indulást.