A WAM hírügynökség jelentése szerint szombaton az Egyesült Arab Emírségek már a brit szárnyasimportra hasonló tilalmat rendelt el. Hírügynökségi források egyelőre nem tudtak adatokat közölni az Egyesült Arab Emírségek magyarországi szárnyasimportjának mennyiségéről. A magyar kivitel szempontjából nincs jelentősége az Egyesült Arab Emírségek által elrendelt, Magyarországra és Nagy-Britanniára vonatkozó baromfiimport-tilalomnak, mert a térségbe nem megy magyar export - mondta az MTI-nek hétfőn Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. A szakember hozzátette: magyar baromfit a közel-keleti térségbe utoljára öt-hat évvel ezelőtt szállítottak. Azóta nincs magyar kivitel ebbe a régióba. Bárány László közölte azt is, hogy azon a magyar területen, amelyen a közelmúltban zárlatot rendeltek el a madárinfluenza megjelenése miatt, lényegében nincsenek úgynevezett termelő telepek. Emellett utalt arra is, hogy a szóban forgó területen elsősorban liba- és kacsatenyésztés folyik, amelynek ezekben a hetekben még nincs itt a szezonja. Ezért kivitel sem származhat innen. Arról az állításról, hogy Magyarországról hurcolták volna be az Egyesült Királyságba a madárinfluenza kórokozóját, annyit mondott, hogy blöffnek, szakmailag megalapozatlannak tartja az állítást. Az elmúlt időben voltak madárinfluenzás megbetegedések Nyugat-Európa más országaiban, többek között Franciaországban és Németországban is. A magyar baromfiágazat éves árbevétele általában 250 milliárd forint körül alakul, amelynek 35-38 százaléka a kivitelből származik - mondta Bárány László.