Most lőtték lábon, szúrták tüdőn, fojtották ólomba azt a már alig-alig működő alapellátó rendszert, amely a betegek lakásán nyújtott volna bármiféle ellátást is, beleértve ebbe az otthonápolásra szoruló betegeket, azokat az időseket, és betegeket, akik nem tudnak eljutni a háziorvoshoz - írja Facebook bejegyzésében Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő.

 

A szombati kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot.

Kunetz Zsombor szerint hasonlóan döngöli földbe a magán mentőket is, a benzinár-sapka új szabályozása. Az egészségügyet sújtó problémák között említi, hogy az otthonápolást végző szakdolgozókat a kata-szabályozással hozták nehéz helyzetbe, a háziorvosoknak és a fogorvosoknak a rezsidíjak emelkedése okoz majd fejtörést. 

Kitért Kunetz Zsombor a bejegyzésében arra is kitér, a háziorvosok az ársapka nélküli benzinár miatt nagyon meg fogják szűrni azokat a betegeket, akiket a lakásán látogattak meg, hiszen jelentős részük céges autót használ. 

Ezt a betegek is meg fogják érezni

Az új kata-törvény az egészségügyben dolgozók tízezreit érinti - erről korábban Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke beszélt a Napi.hu-nak.  A budapesti orvosok több mint fele fogja a fejét az adóváltozás miatt, hiszen sokan katázva vállaltak ügyeletet vagy másodállást, és a bérnővérek helyzete sem lesz egyszerű szeptembertől. A szakemberhiányt betegek is megérzik majd.