A Tisza rendezvényén bemutatkozott a párt turisztikai szakértője, Forsthoffer Ágnes. Egy emberséges, igazságos országért tenni kész ember vagyok – kezdte felszólalását Frosthoffer. Azt mondta, őt is megérintette az a szlogen, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar.
Szerinte ma olyan országban élünk, ahol nincs női miniszter, és ahol a miniszterelnök feláldozza a női politikusokat. Arra is emlékeztetett, hogy a kormányfő egy olyan énekessel mutatkozik, aki az egyik számában a nők elleni agressziót hirdeti.
A Telex tudósítása szerint pillanatra felcsendült a „mocskos Fidesz”, de a Tisza turisztikai szakértője megkérte a közönséget, hogy hagyják abba a skandálást.
Hölgytársaim, számítunk rátok
– folytatta Forsthoffer Ágnes. Azt mondta, az ő szakterülete a turizmus, szállodaüzemeltetőként pedig együtt lélegzik a szakmával. Hozzátette, női példaképe édesanyja. Forsthoffer kifejtette, hogy a turizmus problémáit összefüggéseiben látja.
Forsthoffer szerint a turizmusban dolgozók olyanok, mint egy nagy család. „A Tisza ajánlata az, hogy aki becsületesen szeretne dolgozni, azokkal a jövőben is megtaláljuk a hangot” – fogalmazott Forsthoffer, aki együttműködésre hívta a szakembereket.
Forshoffer szerint „a Tisza az adócsökkentés kormánya lesz”, ezért sajnálja, hogy a turisztikai szakma legnépszerűbb portálja is beállt a kormánypropaganda mögé.
Szerinte a Tisza és a turizmus fókuszában az ember és az egymásra figyelés áll. „A turizmus csodája maga az ember” – mondta a Tisza turisztikai szakértője. Forshoffer szerint a turizmus az egyik legjelentősebb gazdasági ágazat. Azt ígérte, hogy felszámolják a felesleges pénzszórást, miközben lehetőséget biztosítanak a kisvállalkozásoknak.