Évek óta vitatkozik az EU statisztikai hivatala, az Eurostat és a budapesti kormány azon, hogy az Eximbank, az MNB-alapítványok és a garanciaalapok az állami szférába vagy a magángazdaságba tartoznak-e - emlékeztetett a G7 portál. Az Eurostat szerint az előbbibe, és az már korábban világossá vált, hogy az európai intézménynek van igaza. A kérdés az volt, mikor sorolják át az szervezeteket.
Az internetes portál cikkéből kiderül, hogy ez már csak a 2018. április elején várható parlamenti választások után történik meg. Így csak akkor emelkedik meg ezeknek a szervezeteknek az adósságával, illetve kiadásaival az elmúlt évek költségvetési hiánya, illetve államadóssága.
Főleg az utóbbi kínos az Orbán-kormánynak, ugyanis ha az Eximbank adóssága a statisztikai elszámolásban is megemeli az államadósságot, akkor - ahogy a portál fogalmaz - már hunyorogva sem látszik majd az államadósság csökkenése. A 2016-os adat kerekítve még mindig a GDP 80 százaléka lesz, nem 70 százaléka.
Pedig Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke sokáig meggyőződéssel beszélt az államadósság elleni háborúról, szinte minden költségvetési döntést ennek rendelt alá - emlékeztet a G7.
A nyitókép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet