A lehetőségek közül a gyermeket tervező házasoknak szóló babaváró támogatás igen népszerű: már huszonháromezernél is több fiatal pár igényelte.
Nagy népszerűségnek örvend a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is, az előzetes várakozásokat is felülmúlta már az első két hónapban az igénylők száma, eddig több mint tizenegyezer kérelem érkezett - sorolta a politikus.
Kapcsolódó
Immár háromezernél többen kérték a három- vagy többgyermekes családok jelzáloghitel-tartozásainak csökkentésére vonatkozó lehetőséget. Július elsejétől ugyanis a második gyermek születésénél egymillió, a harmadiknál négymillió, majd minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot engednek el a lakáscélú jelzáloghitelekből.
Már a használt ingatlanokhoz is igénybe lehet venni a 10, illetve 15 millió forintos kedvezményes kamatozású csok-kölcsönöket, és már sok százan éltek is ezzel a lehetőséggel.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat