A portál szerint a Török Ferenc ügyvéd, korábbi kétszeres olimpiai bajnok öttusázó indított pert korábban a MOB ellen, és kérte a bíróságtól, hogy semmisítsék meg a 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés határozatait, mert indoklása szerint a közgyűlés összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása is szabálytalanul történt akkor.

A Fővárosi Törvényszék első-, másodfokon pedig a Fővárosi Ítélőtábla is az ügyvédnek adott igazat, és kimondták a 2012. február 26-i, majd a 2012. április 22-i közgyűlés szabálytalanságát, valamint megsemmisítették az ott hozott határozatokat.

A MOB-nál úgy vélték, hogy már a 2013 májusában tartott közgyűlésen eleget tettek a korábbi bírósági ítéletnek, mivel ott megerősítették a vitatott határozatokat. Török Ferenc viszont ezzel nem értett egyet. Az ügy a Kúriára került, ahol felülvizsgálati eljárásban idén június 24-én megerősítették az ügyben született első- és másodfokú ítéletet.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön újabb ítéletet hozott az üggyel kapcsolatban, de már egy másik eljárásban, és ott újra Töröknek adott igazat első fokon. Ez az ítélet egyben cáfolja a MOB álláspontját. A korábbiak alapján megsemmisítették a MOB idén májusi és júniusi közgyűlésén hozott valamennyi határozatot, amelyek között kiemelkedően fontosak is voltak. Májusban döntöttek a bizottság 2015-ös költségvetéséről, júniusban pedig arról, hogy támogatják a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását.

A csütörtöki ítélet nem jogerős, fellebbezésre a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetőség - tudta meg a hvg.hu Töröktől.