Egyre többen buknak meg a B kategóriás forgalmi vizsgán – ez nem csak a vizsgázók benyomása, a statisztika is alátámasztja a negatív trendet – írja a HVG.
Amíg 2020 első három negyedévében még 50 százalék feletti volt a B kategóriás gyakorlati vizsga sikerességi mutató (VSM), addig 2024 négy negyedévéből háromban már a 42 százalékot sem érte el, sőt, az év utolsó három hónapjában a vizsgázók több mint 60 százaléka megbukott, írja a lap 11 általa kiválasztott autósiskola vizsga adatai alapján.
Sok minden más....a tanulók is megváltoztak
A szakoktatók ugyanolyan becsületesen végzik a munkájukat, a vizsgakövetelmények sem változtak meg, maga a közlekedés viszont igen – mondta Kingl László, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) elnöke. Elmondása szerint gyorsabban közlekedünk, mint korábban, mások az autók, és egyes szabályok is módosultak.
Kapcsolódó
A bukásokban az is közrejátszhat, hogy megváltozott a tanulók összetétele, nem azokkal a képességekkel rendelkeznek, mint korábban. Az AVOSZ elnöke szerint a most vezetni tanuló generáció már a számítógépes világban nőtt fel, aminek rengeteg jó és rossz velejárója is van – utóbbiak közé tartozik az is, hogy motorikus képességeik kevésbé fejlettek, mint az előző nemzedékeknek.
Probléma az is, hogy a tanulók és a szüleik rögtön vizsgázni akarnak, amint megvan a törvényileg előírt 30 óra és 580 kilométer.
Ez azonban nem mindig elég az alapos felkészüléshez. Egy ügyesebb fiatal, lehet, hogy készen áll a vizsgára 30 óra után, de a többségnek 40-50 órára is szüksége van. A megfelelő számú tanórának azonban nemcsak a türelem szab gátat, hanem a szülők pénztárcája is.
A forgalmi vizsgák növekvő bukási aránya összetett kérdés a Kreszprofesszorként ismert Pető Attila szerint. A Youtube-on közel 100 ezres követővel rendelkező oktató szerint a bukások emelkedése egyértelműen tendenciális, de valójában pár százalékos változásról van szó. A bukások mellett az átlagos óraszámok is növekednek – tette hozzá Pető Attila, aki szerint ma átlagosan legalább 49 óra kell a jogosítvány megszerzéséhez, ebben pedig nem ritkán már 2-3 bukott vizsga is benne van. Az okok között szerepel szerinte a forgalom nagysága és összetettsége, amely elsősorban a Budapesten vizsgázóknak jelent problémát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Ha így megy tovább, nem járhatunk lehűlni a Balatonba

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Házat venni Budapest környékén? Ezek most a legolcsóbb régiók

200 forintos tejjel és 150 forintos sörrel lopják el a magyar vásárlókat

Már megint megelőztek minket a románok
