A demonstráció érinti egyebek mellett a Helsinki utat, a Soroksári utat, a nagykörút egy szakaszát, a Kerepesi utat, a Hungária körút egy részét és a Róbert Károly körutat, az Árpád hidat, a Bécsi utat, és a Dózsa György utat is.

A felvonulás haladásának egyes szakaszain és csomópontjain 20-30 perces útlezárások várhatók, amelyek a többi között az 1-es, a 4-es, a 6-os, a 14-es villamost, az M2, az M2E, a 1V és 101V villamospótlókat, a 7-es buszcsalád járatait és további 29 busz- és trolijáratot érint. A BKK azt kérte a rendőrségtől, hogy a lehetőségekhez képest minél rövidebb ideig várakoztassák a közösségi közlekedés járműveit.

A demonstráció után 15 és 18 óra között a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz és a 75-ös trolibusz módosított útvonalon közlekedik.

A devizahitelek miatt tüntetnek

A devizahitelesek tarthatatlan helyzetére akarja felhívni a figyelmet az az autós demonstráció, amelynek résztvevői a Hősök teréről a Keleti pályaudvar felé indultak vasárnap délelőtt; a mintegy 35 autóból álló konvojt hat motoros rendőr és hat rendőrautó biztosítja.

A demonstráció szervezője, Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke a menet indulása előtt azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök szerint a civileknek kell összefogniuk a probléma megoldására, csak ők tudnak nyomást gyakorolni.

A megmozdulás résztvevői a Keleti pályaudvar irányába indultak, majd 12 órakor a Ferenc körút-Üllői út találkozásánál csatlakoznak egy másik, Ócsáról indult menethez.