Minden korosztály olvas újságokat, magazinokat − ez derül ki a Nemzeti olvasottság kutatás adataiból, amelyet tegnap ismertettek a szombati budapesti Sajtófesztivál kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Leginkább az 50−69 éves korosztály fogékony a lapokra, 84-86 százalékuk olvasott valamilyen lapot az elmúlt évben, de a 15−19 éves korcsoport 71 százaléka is olvasott valamilyen kiadványt. A lapolvasók aránya stabilan 70 százalék fölött van minden korosztályban. Egy éven belül a 20−29 évesek olvastak legtöbb, átlagosan kilenc lapot. A fiatal − a 15−19 éves és a 19−29 éves − korosztály körében az ingyenes programmagazinok a legkedveltebbek, amit az ifjúsági lapok és a sztármagazinok követnek.

Bár a Matesz még nem ismertette az idei első negyedévi lapeladási adatokat, ám vélhetően kevesebb lapot adtak el, noha az egyes lapok olvasottsága emelkedik. A Nemzeti olvasottság kutatás idei első negyedévi adataiból az látható, hogy a Népszabadságot például naponta átlagosan 220 ezren olvasták, ami nagyjából megfelel a tavalyi átlagnak. A Napi Gazdaság idén az első negyedévben is tartotta tavalyi olvasottságát, hiszen lapunknak 2012 első negyedévében és 2011 éves átlagában egyaránt napi 32 ezer olvasója volt, a Világgazdaságnak pedig évi 29 ezer, idén az első három hónapban pedig 25 ezer. A két bulvárnapilap, a Blikk és a Bors olvasottságát a stagnálás jellemezte, a Blikknek az év egészében naponta átlagosan 1,04 millió olvasója volt − ez megegyezik az idei adatokkal −, a Borsnak éves szinten átlagosan napi 343 ezer, 2012 első negyedévében pedig átlagosan 326 ezer olvasója volt.

A regionális lapok rangsorát a Kisalföld vezette idén az első három hónapban is, a lapot átlagosan 242 ezren olvasták, ami némi csökkenés a tavalyi 269 ezer olvasóhoz képest. A hetilapok közül ebben az évben is a Szuperinfót forgatták a legtöbben, átlagosan 2,4 millióan, de tartotta előkelő helyét a Story is, 882 ezres számmal, és továbbra is népszerű a Nők Lapja , 720 ezer olvasóval, illetve a Kiskegyed is, amely 781 ezer olvasót csábított.

Országos napilapok olvasottsága, ezer fő
Blikk1043
Bors326
Metropol593
Napi Gazdaság32
Nemzeti Sport238
Népszabadság220
Világgazdaság25
Forrás: NOK