Rengeteg szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Kásler- és Pintér-féle rákellenes alapítványnál, de a büntetőfeljelentés elmaradt, írja a Népszava. 
 
Hiányzó elszámolások és leltár, szabálytalan működés, nem működő felügyelőbizottság – a többi között ezeket a megállapításokat tette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Kásler Miklós korábbi humánerőforrás-miniszter, majd Pintér Sándor belügyminiszter felügyelete alatt álló Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány vizsgálata után.

A hivatalosan a prevenció, a diagnózis, a kezelés, az oktatás és a kutatás területén a rák elleni küzdelmet nemzetközi együttműködés keretein belül elképzelő alapítványt 2019-ben alapította a kormány, mindenkori felügyelőjévé az emberi erőforrás minisztert, majd a tárca megszűnése után ezen részfeladatait átvevő belügyminisztert megtéve.

Ami azt jelentette, hogy Kásler Miklóstól 2022-ben Pintér Sándor vette át a felügyeletét a kezdeti években összesen 1,95 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással kistafírozott szervezetnek.

És éppen ezen, közel kétmilliárdos összeg kapcsán tárt fel igencsak komoly hiányosságokat az ÁSZ az alapítvány 2021-23 közötti működését vizsgálva.

A lap szerint a rengeteg jogsértés egy átlagos alapítvány, cég vagy éppen ellenzéki párt esetében vélhetően komoly retorzióval járt volna, ezzel szemben az ÁSZ nem tett az ügyben büntetőfeljelentést, noha állami, azaz költségvetési pénzek szabálytalan felhasználására derített fényt. A számvevőszék a kuratórium elnökének csak egy 14 pontos javaslati csomagot fogalmazott meg, melynek lényege összefoglalva, hogy tegyen rendet az alapítvány könyvelésében.

A támogatások terhére teljesített, ellenőrzött kifizetések jogcímei a támogatói okiratokban foglaltaknak megfeleltek – válaszolta a Belügyminisztérium. Hozzátették: nem vitatják a jelentés további, a nyilvántartások hiányosságaira vonatkozó megállapításait. Mindez azt jelenti, hogy a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány nem lopott, nem csalt, nem hazudott, a kapott állami támogatás felhasználása célhoz kötötten történt.