Egy új kormányrendelet szerint az árrésstopra kötelezett áruházaknak és boltoknak egy egységes információs táblával tájékoztatniuk kell a vásárlókat a változásokról. A kereskedőknek egy hetük van kihelyezni üzleteikbe a feliratot – írja az Index.
A rendelet a péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg, és a kihirdetését követő hetedik napon (tehát március 29-én) lép hatályba.
Kapcsolódó
Eszerint a 30 élelmiszer-kategóriában árcsökkentésre kötelezett kereskedők az érintett termékek listáját kötelesek feltüntetni üzletükben egy legalább A3 méretű táblán, valamint közvetlenül az árucikkek mellett egy címkén is tájékoztatni kell a vásárlókat a változásról.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet:
- a hipermarket, nagy méretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő a vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3 méret) méretben, jól látható információs táblán köteles kihelyezni a tájékoztatót;
- a bruttó 200 négyzetmétert nem meghaladó alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő az arculati elemeket és szöveget tartalmazó tájékoztatót a vásárlók által használható bejáratánál az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 210×297 milliméter nagyságú (A4 méret) méretben, jól látható információs táblán köteles kihelyezni;
- a kereskedő köteles a formai követelményeket, arculati elemeket és szöveget tartalmazó jelzést is használni a vásárlók tájékoztatása érdekében, melyet közvetlenül a termék mellett – egyedi árkiírás alkalmazása esetén az egyedi árkiírás mellett –, jól látható helyen köteles kihelyezni, legalább 80×50 milliméter nagyságú méretben;
- azon kereskedő, aki kizárólag csomagküldő kereskedelmet folytat, valamint azon kereskedő, aki rendelkezik internetes honlappal, honlapjának nyitó felületén, jól látható méretben közzéteszi a tájékoztatót, valamint az egyes termékek ára mellett jól látható méretben elhelyezi a jelzést.
A kormány március 11-én jelentette be az árrésstopot az elszabaduló infláció, valamint az „indokolatlan és túlzó áremelések” miatt.
A vitatott árrésstop után közel kétharmadával csökkent az ára ennek a terméknek
Van olyan termék, amelynél csaknem 65 százalékkal zuhant a bolti ár a hétfőn bevezetett árrésszabály következtében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Felcsillant a béke reménye? Megtörtént az első ukrán-orosz fogolycsere, ennyien jutnak haza

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott
