Bár összességében tavaly több áramot fogyasztott Magyarország, háztartásonként minimális csökkenés látható a hivatalos adatok szerint.
Növekedés, csökkenés
A múlt évben összesen 5,6 millióan kaptak áramot, ezen belül 5,1 millió lakossági fogyasztó volt, azaz 91 százalékát adták az összes felhasználónak. A KSH-s adatok szerint lakossági fogyasztók száma éves szinten 1,1 százalékkal, a 2000-ben mért szinthez képest 8,5 százalékkal emelkedett. A növekedés többek között a lakások számának emelkedésével, valamint az áramhálózat terjeszkedésével - üdülők, településeket övező kiskertek épületeinek bekötésével - magyarázható.
Az áramszolgáltatók tavaly összesen közel 38 ezer gigawattóra áramot "adtak el", 1,7 százalékkal többet, mint 2017-ben. A teljes fogyasztás 29 százaléka - több mint 11 ezer gigawattóra - kötött ki a lakásokban. A lakossági áramfogyasztás 2009-től 2014-ig csökkent, a következő években pedig emelkedett, így 2018-ban a fogyasztás 0,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 5,7 százalékkal haladta meg a 2014-es szintet. Ugyanakkor még mindig 2,3 százalékkal elmaradt a 2009-es csúcstól.
Mennyibe kerül?
Minimálisan csökkent az egy háztartásra jutó éves áramfogyasztás, 0,2 százalékkal 2161 kilowattórűra. Ez havi 180 kilowattórát jelent, ami a KSH inflációs kosarában szereplő 36,6 forint / kWh-s átlag alapján készült számítása szerint egyébként átlagosan közel 6600 forintos számlának felel meg.
Az fogyasztásban jelentős eltérések vannak az országon belül. A Pest és Győr-Moson-Sopron megyeieknél fogyott a legtöbb áram, egy-egy lakás 235 kilowattóra, valamint 200 kilowattórát használattal zárt egy-egy hónapot, ez 8600 és 7300 forintos számlának felel meg. A legkevesebbet áram Zala és Somogy megye lakásaiba ment, az ott élők a havi 180 kilowattos országos átlaghoz képest 27 és 22 százalékkal kevesebbet fogyasztottak. Náluk a számla közel 4800 és 5200 forint körül volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Öldöklő harc indul az egyre szűkösebben mért állami férőhelyekért

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal
