A hivatalos tervek szerint február 8-ig nagyjából negyvenezer embert oltanak be a legidősebb korosztályból, ám a Népszava információi szerint korántsem indult gördülékenyen a regisztráltak oltása. Pest megye 500 felnőtt körzete közül például mindössze 120-nak, Veszprém megye 190 praxisából pedig csak 40-nek jutott oltás.
A napilapnak nyilatkozó fél tucat háziorvos közül, csak egy körzetben nem kellett lemondani a már korábban berendelt tíz beteget. Az érintettek között volt olyan praxis is, amely ugyan a rendelőbe nem kapott oltóanyagot, de az oltópontra azért el tudta küldeni hat páciensét.
Nem jutott vakcinához Komáromi Zoltán budai háziorvos sem. Ő még az oltópontra sem irányíthatta a betegeit, miután vele nem is közölték, hogy pontosan hová kellene őket küldenie. Egy nyolcadik kerületi háziorvos csak csütörtök kora délután vette észre, hogy a körzetére vonatkozó információkat tartalmazó központi levél a spam mappába érkezett, és emiatt csaknem meghiúsult idős betegeinek regisztrációja az oltóponton. Egy baranyai háziorvos kifejezetten örült annak, hogy most kimaradt, mint mondta: ő az orosz, valamint az AstraZeneca vakcinára vár, mert neki csak e kettőben van bizalma.
Somogyban húsz háziorvos kapott tíz adagnyi Moderna vakcinát, ám napilap információ szerint nem mindegyikük kezdte meg az oltást csütörtökön, ahogyan a kórházi oltópontokon sem mindenütt kezdődött meg az idősek oltása az első napon. Mindezt a szervezetlenséggel magyarázták: szerda délután még több orvos nem tudta, hogy kap-e a vakcinából, így nem tudták elkezdeni pácienseik kiértesítését, s miután csak csütörtökön kapták meg az oltóanyagot, többen úgy gondolták, péntekre nagyobb biztonsággal össze tudják állítani a magukat beoltandók névsorát.
A rendőrségnél január végén kezdődött meg az igényfelmérés, miután az egyenruhások az egészséges hatvan éven felüliek előtt léphetnek az oltási sorba. Eddig az ötvenezres állomány mintegy harmada oltatná be magát - tájékoztatta a Független Rendőr Szakszervezettől (FRSZ) a Népszavát. Nagy a bizonytalanság, hogy ki milyen oltást kaphat. Az érdekvédők bíznak benne, hogy nem egyfajta vakcinát erőltetnek rá a dolgozókra, és hogy egy típus elutasítása még nem jelent kizárást a programból. A belügyi dolgozókat - börtönőröket, tűzoltókat és rendőröket - saját munkahelyeiken fogják beoltani.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe