Egy 2019-es törvényben gyakorlatilag duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait, s hivatalból való távozása után valamennyi köztérsasági elnököt, így Áder Jánost is ez az összeg illeti meg élete végégig - írja a Blikk. Csaknem egy évtizeden keresztül havi bruttó 1,5 millió forint körül volt ez az összeg, de immár két éve a házelnököt megillető tiszteletdíj összegének 1,1-szerese. Ez pedig idén hozzávetőlegesen bruttó 3,6 millió forint havonta.

Jövőre ez nagyjából négymillió forintra emelkedhet, ez az összeg jár a hivatali idő alatt, s miután a távozó államfők juttatásai megegyezőek ezzel az összeggel. Ám Áder János abban is az első lesz a magyar államfő közül, hogy korábban négy évig a Fidesz Európa Parlamenti képviselője volt, ami után külön nyugdíj jár. A négy év képviseleti szolgálat után a 8900 eurós (3,2 millió Ft) EP-képviselői fizetésének 14 százaléka, vagyis, hozzávetőlegesen 430 ezer forint jár havonta.

Az államfőnek abból a szempontból is szerencséje van, hogy az EP rendelkezései szerint éppen 63 éves kortól fizethető a korábbi képviselőknek a nyugdíj. Vagyis így összességében bruttó 4,4 millió jár az államfőnek, ami tényleg nem sokkal, alig 20 százalékkal marad el Angela Merkel 15 ezer euró (5,2 millió forint ) körüli nyugdíjától. Emellett élete végéig szolgálati autót használhat és háromfős titkárságot tarthat fenn.