Az éves ellenőrzési terv alapján dolgozó fogyasztóvédelem kiemelten ellenőrzi a fogyasztók körében népszerű termékeket, szolgáltatásokat és szolgáltatókat, így nyáron többek között a fesztiválokat, kalandparkokat, strandokat, szálláshelyeket. Ennek során - tette hozzá - kiszűrik a fogyasztók megtévesztését és a biztonságra veszélyes eszközöket, valamint ellenőrzik a vásárlók tájékoztatását, mivel azok elengedhetetlenek a tudatos fogyasztói döntéshez - mondta Keszthelyi.

Üdvözölte, hogy a fesztiválokon megjelenő vállalkozások működésében egyre kevesebb a hiányosság és egyre jobban ismerik a fogyasztóvédelmi szabályokat, a kalandparkokban pedig két év alatt 54 százalékról 20 százalékra csökkent a szabálytalanságok aránya. Utóbbiaknak nem csupán a biztonsági követelményeknek kell megfelelniük, hanem a kezelő személyzet felkészítéséről is gondoskodniuk kell - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelem a kisvállalkozásokat az első szabálytalanságnál csupán figyelmezteti, és csak akkor bírságol, ha az eset kiskorúakat vagy fiatalkorúakat érint.

A helyettes államtitkár közölte, hogy a gyermekek és a családok védelme érdekében a termékeket laboratóriumban is megvizsgálják és ha indokolt, kivonják azokat a forgalomból. A kifogás az ellenőrzött termékekkel szemben is egyre kevesebb, de nemrég egy gyermekjátékban ártalmas, kioldódó lágyítószert mutattak ki, ezért le kellett venni a boltok polcairól - tette hozzá. (Óriási átverés volt a fekete péntek - a szomszédban.)